Nagyvilág

A brexit után 245 ezer forintot kellene fizetniük a bevándorlóknak az egészségügyi ellátásért

A kormányzó brit Konzervatív Párt vasárnap ismertetett tervei szerint a brit EU-tagság megszűnése utáni átmeneti időszak lejártával minden újonnan érkező bevándorlóknak előre kell fizetnie a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) igénybevételéért.

A bevándorlási szabályok módosítási programja alapján, ha a konzervatívok megnyerik a december 12-ére kiírt előrehozott választásokat, 2021 januárjától – amikor a jelenlegi tervek szerint a brexit utáni átmeneti időszak véget ér – a tartós letelepedés céljából Nagy-Britanniába érkezőknek egységesen 625 fontot (245 ezer forintot) kell letétbe helyezniük az NHS használatáért. Ez az EU-tagállamokból 2021 januárja után érkezőkre is vonatkozik.Boris Johnson miniszterelnök a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a jövőbeni betelepülőknek “már az első naptól” hozzá kell járulniuk az NHS költségeihez.

Johnson szerint a brit adófizetőknek nagyon sok pénzébe kerülnek az állami egészségügyi rendszer által nyújtott minőségi szolgáltatások, és úgy igazságos, ha e költségekből mindenki részt vállal, aki Nagy-Britanniában él.

Jelenleg a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a britekhez hasonlóan ingyen vehetik igénybe az NHS-t, a máshonnan érkezőknek 400 font egyszeri átalányt kell fizetniük.

A Konzervatív Párt vasárnap ismertetett tervei szerint a jövőben nem telepedhetnek le Nagy-Britanniában olyanok, akiknek nincs konkrét állásajánlatuk, jóllehet e kikötés alól mentességet kapnak azok, akik önálló vállalkozást indítanak. A konzervatív kormány emellett megszüntetné a családi pótlék fizetését olyan bevándorlóknak, akiknek gyermekei nem Nagy-Britanniában élnek, és egyes szociális ellátások igénybevételéhez öt évnyi folyamatos nagy-britanniai tartózkodásra lesz szükség.A tervek között szerepel az is, hogy a jövőben az EU-tagállamokból sem települhetnek át Nagy-Britanniába olyanok, akik hazájukban vagy máshol súlyos bűncselekményt követtek el.

Priti Patel brit belügyminiszter a Konzervatív Párt bevándorlási terveit ismertető minapi választási nyilatkozatában leszögezte, hogy a konzervatív kormány 2021 januárjától, vagyis a tervezett átmeneti időszak végétől nem érvényesíti az Európai Unión belüli szabad mozgás gyakorlatát, és attól az időponttól azonos bevándorlási szabályozást alkalmaz az EU-ból és a világ más térségeiből érkezőkre.

Ez azt jelenti, hogy ha a konzervatívok megnyerik a decemberi választást és kormányon maradnak, mindenkire az ausztráliai pontozásos elbíráláshoz hasonló bevándorlási szabályozás lép életbe 2021-től. E szabályozás értelmében előnyben lesznek azok, akik tudnak annyira angolul, hogy nyelvtudásukat munkájukban és mindennapi életvitelükben hasznosítani tudják.

Ugyancsak előnyös elbírálásra számíthatnak azok, akik a brit üzleti szektorok számára elsődleges fontosságú munkát tudnak végezni, és azok is, akik maguk létesítenek olyan üzleti vállalkozásokat, amelyek brit munkavállalókat alkalmaznak és Nagy-Britanniában adóznak. Előnyben részesülnek majd azok is, akik hazájukban törvénytisztelő magatartást tanúsítottak.

Mindez nem vonatkozik azokra az EU-állampolgárokra, akik már Nagy-Britanniában élnek. Ők a Brexit után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért – vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.

Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője a BBC vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: ha a decemberi választások után a Labour kerül kormányra, “komoly mértékben” érvényben maradna az unión belüli szabad mozgás gyakorlata Nagy-Britanniában is.

Corbyn nem részletezte, hogy ez pontosan mit jelent, de úgy fogalmazott: azok, akik Nagy-Britanniát választják otthonuknak, hatalmas mértékben hozzájárulnak az ország fejlődéséhez, és a munkáspárti kormány nem fog ellenséges környezetet teremteni számukra.

A Munkáspárt csütörtökön hozza nyilvánosságra választási programját, amelyben részletezi a bevándorlás szabályozására kidolgozott terveit is.

A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés ugyanakkor a Konzervatív Párt jelentős támogatottsági előnyét jelzi. A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov a The Sunday Times megbízásából elvégzett vizsgálatában kimutatta, hogy a konzervatívokra jelenleg a választók 45 százaléka voksolna, a Munkáspárt támogatottsága 28 százalékos.

Kiemelt kép: Daniel LEAL-OLIVAS / various sources / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik