Kultúra

Szenvedélyes regény lett a tavalyi év legjobb könyve

A Libri irodalmi díjjal az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A zsűri egy regényt, a közönség pedig egy rendkívül népszerű szerző paródiakötetét díjazta.

A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadóját május 15-én este tartották a Budapest Music Centerben, ahol eldőlt, hogy a Libri irodalmi díj nyertese 2018-ban Tompa Andrea Omerta című regénye. A szerzővel készült friss interjúnk itt olvasható:

Tompa Andrea: Jobban tennénk, ha néha kicsit kussban maradnánk
Vajon le lehet-e vetkőzni egy diktatúra közérzetét, amiben felnőttünk? És mi a különbség a jó és a rossz hallgatás között? Interjú Tompa Andrával, a 2018-as Libri-díj győztesével.

A Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötete kapta. A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kapnak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, amit bármelyik könyvük promóciójára felhasználhatnak.

A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki – a hazai kulturális élet több mint 100 képviselője tehetett javaslatot, hogy a 2017-ben megjelent könyvek közül az alábbi tízre lehessen szavazni:

BÖDŐCS TIBOR: Addig se iszik
FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: A melankólia dicsérete
KEMÉNY ISTVÁN: Lúdbőr
NÁDAS PÉTER: Világló részletek I-II.
PARTI NAGY LAJOS: Létbüfé
PEER KRISZTIÁN: 42
SPIRÓ GYÖRGY: Kőbéka
TOLNAI OTTÓ: Nem könnyű
TOMPA ANDREA: Omerta
VIDA GÁBOR: Egy dadogás története

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és az irodalomkritikus Károlyi Csaba voltak, utóbbi így fogalmazott: „Az a könyv, amely a díjat kapja, Tompa Andrea Omerta című regénye, szenvedélyesen beszél. És erős nyelve van ehhez a szenvedélyességhez. Nem is egy, hanem négy. Három különlegesen érzékeny nő és egy kissé félszegen megszállott férfi elragadó szólamát halljuk. Ez a regény ráadásul eléri azt, hogy akár egy olyan téma, mint a rózsanemesítés (nőies? nem: kifejezetten férfias) témája érdekelje az embert, amennyiben ilyen virágzóan írnak róla.”

Az Addig se iszik, Bödőcs Tibor első könyve, 2017 legkeresettebb hazai könyve volt, szeptemberi megjelenése óta a sikerlisták élén található. A több mint 15 000 beérkezett közönségszavazat alapján az a könyv érdemelte ki az elismerést, aminek szerzője az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy a szépirodalmat a lehető legszélesebb közönséggel ismertesse és szerettesse meg. Az íróval készült interjúnk itt olvasható.

Borítófotó: Németh Dániel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik