Sport

Thomas Bach szerint mindenki jól járt, hogy Párizs és Los Angeles olimpiát rendez

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint mindenki számára kedvező döntés született a szervezet limai ülésén, ahol a 2024-es olimpia rendezési jogát Párizs, a 2028-asat pedig Los Angeles nyerte el.

Gratulálok mindkét városnak. Ez a történelmi döntés mindhárom érdekelt fél, a két rendező, valamint a NOB számára is győzelem

– jelentette ki a szavazás után a német sportvezető. Bach hangsúlyozta: nehezen tudott volna ennél jobb forgatókönyvet elképzelni, ugyanis a mostani határozat a következő 11 évre biztonságot ad az olimpiának és a sportolóknak.

Két nagyszerű ország olyan városa rendez majd olimpiát, amely fontos szerepet tölt be az olimpiai játékok történetében

– egészítette ki szavait Thomas Bach.

Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke úgy fogalmazott: ez a mostani egy csodálatos pillanat Párizs és Franciaország lakói, valamint az olimpiai mozgalom számára.

Száz év után térnek vissza a játékok a fővárosunkba, és mi szeretnénk nagyszerű sportünnepet nyújtani mindenki számára

– nyilatkozta. Emmanuel Macron francia elnök az Irma hurrikán által sújtott karibi térségből küldött üzenetében arról beszélt, ez a győzelem “egész Franciaországé”. Véleménye szerint most új fejezet nyílik számukra, és az olimpiáig hátra lévő hét évben mindenkit mozgósítani kell a minél sikeresebb rendezés érdekében.

A döntés megtisztelő Franciaország számára, egyben remek lehetőség, hogy országszerte erősítsük a sport helyzetét

– jelentette ki.

A NOB a limai teljes ülésén a már nyáron eldőlt forgatókönyvet hagyta jóvá: a július végi megállapodás alapján a 2024-es játékokért csak a francia főváros, a négy évvel későbbi olimpiáért pedig a kaliforniai metropolisz maradt versenyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik