Sport

Kézi-BL: a románok szerint nem olyan veszélyes a Győr

A hétvégén rendezik Budapesten a női kézilabda Bajnokok Ligája Final Fourját, a mezőnyben pedig ott van a címvédő Győri Audi ETO KC is. Görbicz Anitáék szombaton 15.15-től a CSM Bucurestivel játszanak majd a döntőbe kerülésért a Papp László Sportarénában, majd utána jön az orosz Rosztov-Don és a macedón HC Vardar összecsapása.

Cristina Neagu, a bukarestiek kiváló balátlövője a pénteki sajtóeseményen az MTI-nek elmondta,

tavaly nyáron azért tért haza Romániába, hogy a fővárosiakkal harcban legyen a Bajnokok Ligája megnyeréséért.

Az idei az ötödik négyes döntő, és Neagu az előző négy tornán is szerepelt, de akkor még a montenegrói Buducnost Podgorica színeiben.

Azt hiszem, egyenlők az esélyek, hiszen a Győr hazai környezetben játszik, saját közönsége előtt. Azt kell mondjam, a magyar csapat most nem olyan, mint az elmúlt években volt. Nem tűnik olyan veszélyesnek, persze, több sérültje van.

Hozzátette, csapatával az idény során már bizonyították, hogy Európa legjobbjait is képesek legyőzni. Az ETO a középdöntőben 28-22-re kikapott Bukarestben, majd hazai pályán 28-24-re győzött.

Neagu számára azért is lesz pikáns a győriek elleni elődöntő, mert az ETO vezetőedzője, a szezon végén távozó spanyol Ambros Martín egyben a román válogatott szövetségi kapitánya is.

Nagyon jól ismerem, és nagyon jó edzőnek tartom. Nagyon szigorú a felkészülés során, és biztos vagyok benne, hogy hibátlan taktikát dolgozott ki velünk szemben is

– mondta az átlövő, aki a jelenlegi évadban már 101 gólt szerzett a BL-ben.

A budapesti négyes döntő programja

szombat, elődöntők:
Győri Audi ETO KC-CSM Bucuresti (román) 15.15
Rosztov-Don (orosz) – Vardar Szkopje (macedón) 18.00

vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 15.15
döntő 18.00

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik