Sport

Babos óriásit küzdve jutott tovább Acapulcóban

Babos Tímea bejutott a második fordulóba a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású acapulcói keménypályás tenisztorna női versenyében.

A világranglistán 110. magyar játékos a szlovén Dalila Jakupoviccsal (82.) találkozott az első fordulóban, és szetthátrányból fordítva, 2 óra 27 perces csatában győzött.

Babos a második fordulóban – a legjobb 16 között – a hetedik helyen kiemelt kínai Cseng Saj-sajjal csap össze, akivel eddig egyszer játszott, 2014-ben Tiencsinben két szettben nyert Cseng.

Babos párosban – Jani Réka oldalán – az első fordulóban búcsúzott.

„Nagyon hosszú és sok energiát igénylő találkozón vagyok túl. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok top formában, de küzdöttem ezerrel, próbáltam okosan játszani. Jól szerváltam, rengeteget mozogtam. Természetesen most maga a győzelem a legfontosabb, ennek nagyon-nagyon örülök! Érdekes helyzet, hogy itt Acapulcóban elég későn kezdődnek a mérkőzések, ez meg is határozza a pályán kívüli dolgokat is. Mindent picit későbbre időzítünk, mint a szokásos, például az étkezések is elcsúsznak. De élvezem nagyon az itteni körülményeket, hiszen remek helyen versenyzünk. Örülök a győzelemnek, így szuper kis nap volt” – értékelt Babos a saját oldalán.

eredmény, női egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea – Dalila Jakupovic (szlovén) 5:7, 6:4, 6:4
Stephens (amerikai, 1.) – Parmentier (francia) 6:2, 6:2
Azarenka (fehérorosz) – Collins (amerikai, 2.) 6:1, 6:2
Buzarnescu (román, 4.) – Gavrilova (ausztrál) 6:4, 6:2
Kenin (amerikai, 5.) – Peterson (svéd) 4:3-nál Peterson feladta
Cseng Saj-saj (kínai, 7.) – Zarazua (mexikói) 3:6, 7:5, 6:4
Konta (brit, 8.) – Siegemund (német) 6:3, 6:2
McHale (amerikai) – Bonaventure (belga) 6:3, 1:6, 6:2
Flink (orosz) – Anisimova (amerikai) 3:4-nél Anisimova feladta
Andreescu (kanadai) – Teichmann (svájci) 6:1, 6:3
Maria (német) – Trevisan (olasz) 6:2, 7:6 (7-1)

A korábbi világelső Rafael Nadal kétszettes sikerrel jutott a 16 közé az acapulcói torna 1,9 millió dollár (528 millió forint) összdíjazású férfiversenyében. Az aktuális világranglistán második spanyol játékos az első fordulóban a német Mischa Zverevet győzte le.

Nadal – a verseny első kiemeltje – a nyolcaddöntőben az ausztrál Nick Kyrgiosszal találkozik.

eredmény, férfi egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Nadal (spanyol, 1.) – M. Zverev (német) 6:3, 6:3
A. Zverev (német, 2.) – Popyrin (ausztrál) 6:3, 6:3
Isner (amerikai, 3.) – Mannarino (francia) 6:3, 4:6, 6:3
Schwartzman (argentin, 4.) – Copil (román) 6:3, 4:6, 6:1
De Minaur (ausztrál, 5.) – Jarry (chilei) 7:6 (7-5), 7:6 (7-2)
Kyrgios (ausztrál) – Seppi (olasz) 6:3, 7:5
Querrey (amerikai) – García-López (spanyol) 6:3, 6:2
McDonald (amerikai) – Nava (amerikai) 6:1, 6:3
Norrie (brit) – Nisioka (japán) 6:2, 2:6, 6:2
López (spanyol) – Lajovic (szerb) 6:7 (3-7), 6:2, 7:5
Ferrer (spanyol) – Sandgren (amerikai) 7:6 (7-5), 7:6 (7-3)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik