Sport

Tévesen zárták ki a magyar öttusa váltót az Eb-n

Bronzérmet nyert a Málits István, Bereczki Richárd és a Barta Luca, Réti Kamilla összeállítású váltó az angliai Bath-ban zajló öttusa Európa-bajnokságon, írja az MTI.

A magyar férfi kettős jól kezdett, vívásban 24 győzelmet aratott és 16 vereséget szenvedett, ezzel minimális különbséggel második lett, majd úszásban a nyolcadik eredményt érte el, így két szám után harmadik volt. A lovaglás során viszont négy akadályveréssel visszacsúsztak a magyarok, ebben a számban hetedikek lettek, így a kombinált versenynek is – amelyben mindegyik váltótag 2×800 méter futott és két sorozatot lőtt – hetedikként vághattak neki. Ebben előbb Bereczki a negyedik helyre jött fel, majd Málits az utolsó körben, még a hajrá előtt elfutott orosz ellenfelétől. A kombinált számban a második legjobb eredményt érték el.

A női váltó úszásban ötödik lett, a vívást pedig 17 sikeres és 15 elveszített asszóval másodikként zárta, amivel két szám után harmadik volt az öt duót felvonultató mezőnyben. A lovaspályán két akadályveréssel és egy kis időtúllépéssel negyedikként végeztek a magyarok, ezzel megőrizték pozíciójukat, csakúgy, mint a kombinált számban a harmadik legjobb időt elérve.

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, hogy szerinte a vegyes váltó is bronzért futhatott volna kedden, ha szabálytalan váltás miatt nem zárják ki az úszásból. Ő és a férfiválogatottat irányító Martinek János is elmondta, hogy

hozzájutottak egy felvételhez, amelyen látszik, hogy nem volt korai az indulás, azaz tévesen zárták ki a magyar kettőst.

Akkor a versenybíróság nem adott helyt a tiltakozásnak, szerdán pedig a felvételt látván elnézést kért.

Eredmények – öttusa Eb

férfi váltó:
1. Nagy-Britannia (Oliver Murray, Myles Pillage) 1493 pont
2. Ukrajna (Vladiszlav Ridvanszkij, Andrij Fedecsko) 1489
3. Magyarország (Málits István, Bereczki Richárd) 1484 (úszás: 1:57.66 perc/315 pont, vívás: 24 győzelem/16 vereség/231 pont, lovaglás: 272 pont, lövészet-futás: 10:34.00 perc/666 pont)

 

női váltó:
1. Oroszország (Jekatyerina Huraszkina, Anasztaszija Petrova) 1374 pont
2. Olaszország (Irene Prampolini, Beatrice Mercuri) 1366
3. Magyarország (Barta Luca, Réti Kamilla) 1363 (úszás: 2:11.47 perc/288 pont, vívás: 17 győzelem/15 vereség/216 pont, lovaglás: 281 pont, lövészet-futás: 12:02.00 perc/578)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik