Foci

BL: az év égése lenne, ha José Mourinho kiesne a Uniteddel

Bár az idegenbeli odavágón csak David de Gea parádés védéseinek köszönhetően úszta meg a vereséget, az Old Traffordon már a Manchester United számít a BL-továbbjutás esélyesének a Sevilla ellen. Igaz: elég egyetlen bekapott gól, és vélhetően azonnal borulnak az előzetes számítások.

Kihúzta kapott gól nélkül a Manchester United
José Mourinho nem hazudtolta meg magát, csapata főleg a védekezéssel volt elfoglalva.

A United az első, sevillai mérkőzésre még igencsak ingatag formában készült, de mostanra kiegyenesedtek José Mourinho csapatának arcvonalai. Az idegenbeli 0-0 óta a manchesteriek három meccset nyertek zsinórban, köztük két elképesztően fontos hazai bajnoki rangadóval a Chelsea (2-1, hátrányból fordítva), illetve szombat délután a Liverpool (2-1) ellen. Ezzel a bajnokságban már aligha veszélyezteti bárki a United sima második helyét, lehet tehát nyugodtan a BL-menetelésre koncentrálni.

A Sevilla ezzel szemben folytatta brutálisan hullámzó sorozatát a La Ligában. Miután Vincenzo Montella csapata lefocizta a Unitedet a Ramón Sanchez Pizjuan Stadionban, előbb egy hatalmas hazai pofonba szaladt bele az Atlético Madrid ellen (2-5), majd hiába győzött előbb a tök utolsó Malága (1-0), majd a középcsapat Bilbaóval szemben (2-0) is, a Valencia elleni rangadón ismét hazai pályán találtatott könnyűnek (0-2). Egyébként is igaz, hogy a Sevilla idegenben nem túl acélos: eddig 14 spanyol bajnokin hat győzelem és nyolc vereség a mérlegük saját pályájuktól távol.

Sérültek és hiányzók terén viszont talán egy fokkal az angolok állnak rosszabbul. Biztosan nem játszhat például ezen a meccsen Zlatan Ibrahimovic, Daley Blind, Marcos Rojo, Phil Jones és Ander Herrera, de jó esély van arra is, hogy sérüléséből Anthony Martial sem jön még teljesen rendbe kedd estére. Mellettük továbbra is kérdéses a Liverpool elleni meccs előtti utolsó edzésen megsérülő Paul Pogba játéka, illetve az is, mennyire érzi magát fittnek az éppen csak visszatérő, de a szombati rangadón szerencsétlen öngólját követően cserét kérő elefántcsontparti bekk, Eric Bailly.

A Sevillánál Jesús Navas sérülését érdemes megemlíteni, illetve azt, hogy az ő – illetve Sebastien Corchia és a BL-ben a Porto színeiben idén már szereplő, így most nem nevezhető Miguel Layún – hiányában vélhetően igazi jobbhátvéd nélkül áll majd fel a spanyol csapat.

Hogy egy picit a statisztika híveinek is kedvezzünk, említsük meg azt is:

  • a Sevilla még soha korábban nem nyert meccset Angliában, pedig már hatszor is próbálkozott.
  • A United ellenben nemrégiben kétszer is kipottyant úgy európai kupából, hogy hazai pályán játszotta a visszavágót egy spanyol csapat ellen – 2013-ban a Real Madrid győzött itt Nani emlékezetes és sokat vitatott kiállítását követően (ez volt Sir Alex Ferguson karrierjének utolsó BL-meccse), egy évvel korábban pedig az Athletic Bilbao vívta ki a továbbjutást az Old Traffordon egy EL-párharcban.

Mik a meccs fő kérdései?

Sorozatunk olvasói talán már megszokták, hogy elsősorban a meccsek várható taktikai érdekességeire fókuszálunk beharangozóinkban, hogy támpontot adjunk azt illetően: mire érdemes figyelni, miközben a meccset nézzük, és melyek azok a kérdések, amelyeket esetlegesen már a kezdőcsapatok összeállítása megválaszol. Most sincsen ez másként, íme három felvetés, amelyek mentén eldőlhet majd a továbbjutás sorsa:

1, Játszik-e Pogba?

A francia középpályást rengeteg kritika éri idén, annak ellenére is, hogy kilenc gólpasszánál többet csak két játékos, Kevin De Bruyne és Leroy Sané osztott ki a jelenleg futó angol bajnoki évadban. Ezzel együtt is szembeötlő azonban, hogy Pogba taktikai fegyelmezetlenségével semennyire nem tud mit kezdeni az ilyesmit hagyományosan nehezen toleráló José Mourinho.

Paol Pogba zsenialitását a fegyelmezetlenség és a kulcspasszok, a kreativitás jellemzi. Ritkán lő gólt, de akkor nagyot Fotó: Andrew Lewis / Pro Sports Images

Mindennek tökéletes látlelete volt a Liverpool elleni hétvégi rangadó: Pogba hiányában a portugál zokszó nélkül visszaállt 4-2-3-1-re, és a Matics-McTominay szűrő kettőssel teljesen ellehetetlenítette a Liverpool labdajáratását a United térfelén. Világos, hogy hasonló feladatot Pogbára teljesen felesleges kiosztani.

McTominay ellenben a tökéletes Mourinho-focistának tűnik – nem kérdez, nem villog, nem támad, és nem kockáztat.

Kérdés, a Sevilla ellen vajon Pogba fineszes megoldásaira, vagy inkább a skót-angol fiatal által nyújtott kiszámíthatóságra van-e nagyobb szüksége a Unitednek; mi mindenesetre úgy sakkozunk, hogy a francia nem fog kezdeni ma este.

2, Működnek-e párharcok az angolok oldalán?

A United a hétvégén egyértelműen azzal tudta kizökkenteni komfortzónájából a hónapok óta érintetlenül hasító Liverpoolt, hogy folyamatos párharcokra kényszerítette Jürgen Klopp játékosait. Főleg Szalahnak nem ízlett ez a fajta harcmodor, de minden komolyan vehető angliai elemző ezt emelte ki a Lukaku-Lovren páros csata kapcsán is, amely aztán lényegében el is döntötte a meccset. Ha abból indulunk ki, milyen a klasszikus spanyol foci, ez a fajta megközelítés akár a BL-nyolcaddöntőben is lehetne a továbbjutás kulcsa angol részről.

Romelu Lukaku igazi hústorony, aki ráadásul futballozni is tud Fotó:  Matthew Ashton – AMA/Getty Images)

Főleg, mivel a sokat kritizált Romelu Lukaku is formába lendült mostanság: a Chelsea ellen gólt lőtt és gólpasszt adott, a Liverpool ellen gólpasszt adott, mindezt pedig olyan mezőnymunka mellé tette oda az asztalra, ami már a szakírók számára is tekintélyt parancsolónak tűnik. Kérdés, José mit vár majd el tőle a meccsen, de az is, vajon Montella elköveti-e ugyanazt a hibát, mint Jürgen Klopp szombaton, és hagyja, hogy a belga csatár válasszon magának ellenfelet a párharcokhoz. Ha igen, akkor a Kjaer-Lenglet védőpárosnak biztosan lesznek komolyan izzasztó pillanatai a meccsen – arról nem is beszélve, hogy Rashford várhatóan egy nem echte jobbhátvéddel kell majd szembenézzen a saját oldalán.

3. Mit tesz fel a pályára Montella?

Talán kevesebben tudják, de a Sevilla a korábbi Celta Vigo-edző, Eduardo Berizzo irányításával, valamint magasra tolt védekezés mellé kapcsolt, intenzív letámadásra építő taktikával kezdte az idei szezont. Miután az argentin edző sajnálatos betegsége miatt partvonalon kívülre került, Montella hozta az olaszos felfogást, és több segítséget adott a védelemnek: ő már rendre két védekező középpályást (N’Zonzi és Pizarro/Banega) használ a bekkek előtt. Érdekes módon azonban ettől a változtatástól nem egyből jobb, mint inkább hullámzóbb lett a Sevilla hátsó alakzata – ezt mutatja legalábbis a 11 bajnokin bekapott 20(!) gól, amelynek háromnegyedét ráadásul három meccsen, az Eibar (1-5), a Betis (3-5), illetve az Atlético (2-5) ellen szedte össze a Sergio Rico kapus által hátulról irányított védelem.

A United az első meccsen megtette azt a szívességet, hogy nem helyezte nyomás alá a spanyolok hátsó alakzatát, de hatalmas meglepetés lenne, ha az Old Traffordon is az történne a pályán, amit a Sevilla akar. Mourinho vélhetően nem fogja fetisizálni a labdát (a Matics-McTominay kettőssel nehezére is esne, a két játékos a kiesőjelölt Crystal Palace elleni meccsen is szenvedett a labdakihozatalokkal, olyannyira, hogy a fiatal skótot le is kellett cserélni), és arra is nagyon fog figyelni, hogy a Sevilla ne tudjon egy-két húzásból eljutni a Vázquez-Muriel/Ben Yedder kettősig a pályán.

De hogy emellett mennyit kockáztat majd a portugál? Na, ez a meccs igazi, nagy kérdése.

Ami biztosnak látszik: érdemes lesz megpróbálnia széthúzni a spanyolok védekezését két, agresszívan játszó szélső védővel (Young+Valencia), mert ezzel több területe lenne a középen operáló Mata-Alexis kettősnek is. Igaz persze az is, hogy ehhez meg például a már Angliában is rettegett ütközőnek tartott Steven N’Zonzinak lehet majd néhány szava a pályának azon a pontján.

(nyitókép: Fotó: Oli SCARFF / AFP)

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók, program:

Manchester United (angol)-Sevilla (spanyol)
20.45 (az első mérkőzés eredménye: 0-0)
Játékvezető: Danny Makkelie(holland)
AS Roma (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán)
20.45 (az első mérkőzés eredménye: 1-2)

BL-beharangozó sorozatunk korábbi darabjait itt találja az olvasó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik