Szórakozás

Majoros Hajnalka gyógyszermérgezést kapott: Covid19, 19 nap rémálom

TV2
TV2
Ő is beszámolt a tüneteiről.

Majka több mint két héten keresztül naponta számolt be állapotáról a YouTube-on, most pedig párja, Majoros Hajnalka is megosztotta az Instagramon, hogy hogyan élte meg a saját tüneteit.

19, azaz tizenkilenc, erre már ritkán húznak lapot, én sem szeretnék. Csak azért írom ki betűvel is, mert teljesen belém égett. Covid19, 19 nap rémálom. Megéltem, átéltem és jelentem, túléltem. Pedig sokszor megfordult az én fejemben is, hogy b…a meg, ebbe belehalok, annyira szenvedek

– kezdte bejegyzésében Hajni, akinek az első gyorstesztje negatív lett, de másnap már pozitív eredményt kapott, amire fokozódó tünetei is ráerősítettek.

Első pár nap arról szólt, hogy szipogok, tüsszentek, fáj a fejem, de ez a csalóka novemberi időjárásnak is betudható volt. Harmadik, és negyedik napon már esti belázasodás, napközbeni hőemelkedés, majd hát- és ízületi fájdalom. Majd a szemgolyóm is fájni kezdett, párosulva a fejfájással nehezen viseltem el nemcsak a körülöttem lévőket, de magamat is.

Ezt követően ment be a kórházba, ahol Majka is feküdt és egy röntgen vizsgálatból kiderült, hogy mellhártya- és enyhe tüdőgyulladása van. Bent maradnia nem kellett, de a baj csak fokozódott.

Gyógyszermérgezést kaptam az antibiotikumtól, melyet a gyulladásra írtak fel. Gyönyörű kreálmányokkal lettem gazdagabb a testemen, illetve felsejlettek bennem terhességem azon kevésbé szebb pillanatai, amikor az állandó hányinger miatt tetemes mennyiségű kalóriát égettem a nappali, és a mosdó közti útszakasz megtételétől. Újabb sokk a testemnek, szteroidok, és antihisztamin, hogy a gyógyszermérgezés tüneteit is kezeljük.

A koronavírus ugyan mostanra letudva, de Majoros Hajnalka még most sem érzi jól magát.

November 26., a 19., azaz tizenkilencedik nap. Negatív. Most hogy érzem magam? Pff. így. Fejfájás, zsiborgó érzés a testemben, szédülés, fáradság, gyengeség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik