Szórakozás

Megszólalt Nagy Feró, miután fia és gitárosa is kilépett a Beatricéből

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A lelke sérült a frontembernek.

Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila, a Beatrice dobosa és Kékkői Zalán gitáros is kilép a zenekarból. A Beatrice Facebook-oldalán közzétett posztban Nagy Hunor Attila azt írta, 13 év után, saját döntésből távozik a Beatricéből, „tudatosan, barátsággal és tisztelettel.” Úgy fogalmazott, nagyon sok hálával tartozik a zenekarnak, a közönségnek és az édesapjának is, aki számára örök példakép.

Az okokról szeretnék nektek beszélni mélyebben, amint megtalálom a megfelelő módot és csatornát, hogy ezt kellőképpen át tudjam adni.

Az ügyről Nagy Feró a Blikknek beszélt bővebben: mint meséli, 1-2 hónappal korábban már sejtette, hogy ez lesz a dolgok vége.

A fiam változást akart és ilyen értelemben kirepült a családi fészekből. Vártam nála az a pillanatot, amikor már nem akar az apja szárnyai alatt dolgozni. Bekerülhet most egy olyan helyre, ahol az ő zenei ízlését tolhatja, inkább a punk felé fordul. Fiatalosabb zenét akar játszani, és én ezt elfogadom. Drukkolok neki, segítek, támogatom. Nem mondom, hogy a lelkem ebben nem sérült, de közben büszke is vagyok rá.

A zenész hozzáteszi, a gitárosuk távozásának okait nem érti különösebben: „Nem mondta a búcsú okát, én pedig nem vagyok olyan típus, aki erre rákérdez. Valószínűleg mást szeretne csinálni, és én ezért egyáltalán nem haragszom rá.”

Nagy Feró fia szintén megszólalt a lapnak:

Természetesen édesapám volt az első, akivel beszéltem a döntésemről, hisz ő az örök mentorom, akire mindig számíthatok. Ő is úgy vélte, megérett a pillanat arra, hogy a saját utamat járjam. Nem mondom, hogy könnyű volt a búcsú, de ez az élet rendje.

Kékkői pedig úgy beszélt, a második szólólemezének munkálatait készíti el hamarosan:

A közös időszakot békében zártuk le, az pedig még számomra is bizonytalan, mit hoz majd a jövő. Annyi mindenesetre biztos, hogy maradok a zenei pályán.

Nagy Feró fia bővebben is beszélt a távozásáról:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik