Tudomány

Müller Cecília: Már vizsgálják a Magyarországra érkezett orosz vakcina dokumentációját

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az MTI szerint Müller Cecília hangsúlyozta: az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 halálos áldozat – jellemzően idős, krónikus beteg – átlagéletkora 76 év körül alakult, mint a héten szinte minden nap. Azonban hozzátette: fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben.

Csak az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani

– jegyezte meg Müller Cecília.

Elkerülni a drasztikusabb lépéseket

Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit. Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.

Közölte: az elmúlt napon 7278 embert ápoltak kórházban, közülük 618-an voltak lélegeztetőgépen, ami azt mutatja, hogy továbbra is nagy teher hárul az egészségügyre.

Vakcina

Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön. Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások – mondta az országos tisztifőorvos.

Hangsúlyozta: két alapvető tulajdonságot – a hatásosságot és a biztonságosságot – garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina.

A Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik – mondta. Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.

Megjegyezte: a kormány három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le. Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat.

Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál

– mondta az országos tisztifőorvos.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik