Összefogás

2024.04.24. 14:31

Szijjártó Péter: fel kell erősíteni a békepárti tábor hangját világszerte (videó)

A külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával folytatott megbeszélésen reményét fejezte ki, hogy Magyarország számíthat Kína elkötelezettségére a jövőben is annak érdekében, hogy végre visszatérhessen a béke a térségbe.

MW

Szijjártó Péter külügyminiszter kínai kollégájával, Wang Yi külügyminiszterrel találkozott

Forrás: Facebook /Szijjártó Péter

A világ súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, immár több mint két éve tombol az ukrajnai háború, ezért fontos lenne felerősíteni azok hangját, akik a mielőbbi béke pártján állnak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott találkozóján leszögezte, hogy a jelenlegi időszak minden korábbinál nagyobb jelentőséget kölcsönöz a kétoldalú viszonynak, és nem csupán azért, mert a két ország idén ünnepli a 75. évfordulóját a diplomáciai kapcsolatok felvételének.

Rámutatott, hogy a világ rendkívüli biztonsági kihívásokkal néz szembe, talán súlyosabb a helyzet, mint bármikor az utóbbi évtizedekben. Elsősorban a Magyarország szomszédságában több mint két éve kirobbant ukrajnai háborút említette, és hangsúlyozta, hogy a béke oldalán állók határozott elkötelezettségére, s hanguk felerősítésére lenne szükség.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a háborúpárti tábor azért is rendkívül hangos, mert a globális NGO-és médiahálózatok támogatását élvezi.

De nekünk is hangosabbá kell válnunk, akik a béke pártján állunk

 - mondta.

Valamint reményét fejezte ki, hogy Magyarország számíthat Kína elkötelezettségére a jövőben is annak érdekében, hogy végre visszatérhessen a béke a térségbe.

A miniszter végül kiemelte, hogy a jelenlegi időszak a kétoldalú kapcsolatok szempontjából is lényeges, ugyanis Kína volt tavaly a legfontosabb beruházó Magyarországon, az pedig, hogy a kelet-ázsiai ország vállalatai hazánkba helyezik a bizalmukat, segít leküzdeni az ukrajnai háború és a szankciók miatt előállt súlyos nehézségeket.

Az idő mára bebizonyította azt, hogy a magyar-kínai kapcsolat kölcsönös előnyös, és mindkét fél sokat profitálhat belőle 

- fogalmazott.

Majd leszögezte: ez világosan bizonyítja, hogy hibás az az európai megközelítés, amely fenyegetésként tekint Kínára.

Szavai szerint ehelyett inkább lehetőségként kell tekinteni az együttműködésre Kínával, mert ennek jól láthatóan sok előnye van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában