Semjén Zsolt benyújtotta a mini-Dubajról szóló törvényjavaslatot
A kabinet legalább 800 millió euró (304 milliárd forint) értékben biztosítja a mini-Dubajhoz szükséges infrastrukturális fejlesztéseket / Fotó: Ringier-archív
A mini-Dubaj projektjének törvénytervezetét már be is nyújtották az Országgyűlés elé. Ennek értelmében a kabinet legalább 800 millió euró (304 milliárd forint) értékben biztosítja a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket.
Ezeket látta már?
Januárban a Blikk is beszámolt róla, hogy a kormány közzétette annak a nemzetközi megállapodásnak a tervezetét, amely alapján az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektető megépítheti a Rákosrendezőre tervezett, a köznyelvben mini-Dubajnak nevezett városközpontot. Februárban már arról érkeztek hírek, hogy a terület előkészítése is megkezdődött, illetve jogi értesítést kaptak a bérlők és a jogcím nélküli területhasználók is. A mini-Dubaj pedig azóta is szóban forgó téma volt, ami egyre inkább kezd testet is ölteni.
Karácsony Gergely: „Megnéztük, mi vár Budapestre, ha megvalósul a kormány mini-Dubaj-terve” – videó
Csütörtök este Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ugyanis benyújtotta az Országgyűlés elé a rákosrendezői mini-Dubajról szóló törvénytervezetét – szúrta ki a Népszava. A törvényjavaslat a „Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről” nevet viseli, és a felek kitérnek benne többek között a rákosrendezői projekt részleteire is.
A megvalósításhoz szükséges ingatlanokat a kormány a javaslat értelmében eladja azoknak, akiket az arab állam erre a célra kijelöl, közbeszerzés vagy pályáztatás nélkül, de összhangban a nemzeti jogszabályokkal. A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lesz, a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket a kabinet biztosítja legalább 800 millió euró (304 milliárd forint) értékben.
Elkezdődött: kiürítik a mini-Dubaj területét
A tervezet kitér arra is, hogy a gyalogos és vasút feletti közúti felüljáró létesítését, a vasúti pálya fejlesztését, illetve befedését is biztosítják olyan módon, hogy felette egy park kialakítható legyen. Emellett az M1-es metróvonalat, a kerékpárutat és a gyalogutat is meghosszabbítanák, és amennyiben létrejön a repülőtéri gyorsvasút, a repülőtér és Rákosrendező között közvetlen kapcsolatot létesítenek. Az első tranzakció során öt százalékos áfával értékesítik a szükséges területeket.
A projekt megvalósulása érdekében az Egyesült Arab Emírségek vállalja, hogy egy olyan, ötmilliárd eurós (1934,2 milliárd forint) beruházást hajtson végre a leendő fejlesztő, ami magában foglalja többek közt a Rákosrendezői vasútállomás megépítését. Az itt épülő lakásokra szintén öt százalékos áfa lenne érvényes, továbbá azt is kikötik, hogy a két ország létrehoz egy olyan bizottságot, amely elősegíti a megvalósulást.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt