»
Magyar Kupa-döntős a Mezőkövesd

Magyar Kupa-döntős a Mezőkövesd

Ezért küzdenek a csapatok egy hét múlva /Fotó: Weber Zsolt

Ezért küzdenek a csapatok egy hét múlva /Fotó: Weber Zsolt

Blikk szerkesztőség
2020.05.27 07:08Módosítva: 2022.11.29 13:38

Nem kis meglepetést okozott a Mezőkövesd, amely a címvédő MOL Vidi ellen játszott 2-2-es döntetlent a Magyar Kupa elődöntőjének keddi visszavágóján – írja a Nemzeti Sport.

Ez az eredmény ugyanis azt jelenti, hogy – története során először – a Mezőkövesd jutott a Magyar Kupa döntőjébe, mert az első meccsen 1-1-es döntetlent játszottak, így 3-3-as összesítéssel, több idegenben rúgott góllal a matyóföldiek kerültek a fináléba.

Csak kis híja volt így, hogy megismétlődjön a tavalyi Honvéd–Videoton döntő. A fővárosiak, ha nagyon nehezen is, büntetőkkel legyűrték az MTK-t. A tizenegyespárbajt 5-4-re nyerték a piros-feketék, ez pedig azt jelentette, hogy az MTK úgy esett ki az elődöntőben, hogy egyetlen gólt sem kapott a sorozatban.

A Magyar Kupa fináléját egy hét múlva, június harmadikán rendezik a Puskás Arénában, a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött.

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;