A Dal 2021: megvannak az első elődöntő nyertesei
Katona Petra / Fotó: Youtube
Katona Petra Viszlát múlt és BariLaci Féltelek című dala nyerte holtversenyben A Dal 2021 első elődöntőjét szombaton. A Dal 2021 Felfedezettje címet Katona Petrának ítélte a zsűri, a közönség pedig a Mudfield csapatát juttatta tovább.
Ezeket látta már?
A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó lépett színpadra, a dalok akusztikus verzióban hangzottak el. A zsűri három produkciót juttatott tovább a döntőbe.
Katona Petra és BariLaci egyaránt 39 pontot kapott, mögöttük a Kaukázus az Egyetlen szó című dallal végzett harmadikként 37 ponttal.
A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot a Mudfield és a Nincsen szerencsém című dal kapta, amely szintén bejutott a döntőbe. A Mudfield csapatának igencsak nagy lehet a szurkolótábora, hiszen az előző körben is a közönség segített nekik a továbbjutásban.
A Nincsen szerencsém akusztikus verziója így hangzott:
A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak. A dalválasztó 10. évadának első elődöntőjében gazdára talált A Dal 2021 Felfedezettje cím, egyben a Petőfi Zenei Díj Az Év Felfedezettje díj, amelyet Katona Petrának ítélt a zsűri. Az elismerést Vincze Lilla adta át az énekesnek.
A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.
A dalválasztóban fellépett Ferenczi György, a szájharmonika-művész és a Rackajam eddig még soha nem látott formációban, Janicsák Vecával zenélt.
A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján - adal.hu -, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.
(MTI)
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Új technológia - Mit tehetnek a férfiak az ősz haj ellen? (x)
Most akár az Ön gyermeke is pályára kísérhet egy futballistát (x)
C-vitamin tippek – Így szedje, hogy fittebb legyen (x)
Hogyan tartsuk fenn a kapcsolatot szeretteinkkel, ha nagy változás történt az életünkben? (x)
Utazás gyerekkel: ezek a legjobb családbarát külföldi helyszínek (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fognak az aktív kikapcsolódás hívei (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a megrázó hír Károly királyról, ezt senki nem gondolta
Fortuna istennő nagy kegyben részesíti ezt a két csillagjegyet: minden vágyuk teljesül majd és még pénz is áll a házhoz
Annyi év után újra együtt Bochkorék! Itt a fotó
Nagy a baj? Most jött a rossz hír Tóth Veráról
Tej helyett EZT keveri a balatoni büfés a palacsinta tésztájába: pont ettől lesz tökéletes