Aktuális

A járványkezelés eredményes volt a bérek szempontjából is

Bors

Létrehozva: 2021.08.12.

A járványkezelés egyértelműen eredményes volt a bérek szempontjából is, a kormány újraindította a gazdaságot, Magyarország továbbra is a gazdasági növekedés pályáján áll - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: 2010 óta több mint duplájára emelkedtek a minimálbérek, ami "tolóhatást" gyakorolt a többi bérre is. Elmondta, a foglalkoztatás területén a rendszerváltás óta nem látott változások történtek, Magyarországon jelenleg 4,7 millióan dolgoznak, 260 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma.

Az államtitkár ismertette, hogy 2021 január-májusban a tizenegy évvel ezelőttihez képest a bruttó keresetek 109 százalékkal, a nettó keresetek kedvezmények nélkül 112,5 százalékkal, a családi kedvezményekkel számolt nettó keresetek pedig 119 százalékkal emelkedtek.

Kijelentette, kilenc éve folyamatosan emelkedtek a reálbérek is. A nettó átlagkereset vásárlóértéke jelenleg több mint 60 százalékkal nagyobb, mint tíz éve.

Az államtitkár kitért arra, hogy a családi kedvezmények révén az egy gyermeket nevelők keresetének reálértéke több mint 67 százalékkal, a kétgyeremekeseké 85 százalékkal, a háromgyerekeseké pedig 98 százalékkal nőtt 2010-ről tíz év alatt 2020-ra.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt megelőzően, a szocialista-liberális kormányok idején 8 év alatt a reálkeresetek mindössze 13,8 százalékkal emelkedtek, és nem volt családi kedvezmény.

Bodó Sándor rámutatott arra, hogy a járvány idején voltak kritikus napok a munkaerőpiacon is, de a kormány elkötelezett volt a munkahelyek megvédése, újak teremtése mellett. A bérek emelkedése pedig azt mutatja, hogy nemcsak a munkahelyeket sikerült megvédeni, hanem a fizetéseket is - tette hozzá.

A kormány folytatja az adócsökkentés politikáját, ami segíti a munkaadókat a bérek emelésében, nagyobb mozgásteret biztosít számukra.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően a kormány eddig is átfogó béremelési programban gondolkodott, és biztosítja továbbra is a munkát terhelő adók csökkentésével a béremelés lehetőségét - mondta az ITM államtitkára.

Bodó Sándor kiemelte, Magyarország Európa legalacsonyabb társasági adóját biztosítja a vállalkozásoknak és az egyik legalacsonyabb személy jövedelem adót a munkavállalóknak. A nagycsaládosoknak már most sem kell, a 25 év alatti fiataloknak pedig januártól nem kell jövedelemadót fizetniük.

Az ITM államtitkára hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a minimálbér tovább emelkedjen 200 ezer forintra, a nemzeti konzultáció is erről szól. A kormány ennek érdekében kész újabb könnyítéseket adni vállalkozásoknak  - jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaadók a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keretében számításokat végeznek a minimálbér 200 ezer forintra való emelésének költségvonzatáról, ezt mérlegelve lehet majd kormányzati döntést hozni a közterhekről az emelés érdekében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715060412
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715060412
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191018_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sürgős figyelmeztetést kaptak az Android-felhasználók: minden pénzedet elvesztheted a Google Chrome miatt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715060412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715060412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715060412
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?