Külföld

2015.10.06. 07:29

Bocskor Andrea: Figyeljen az EU az ukrán helyhatósági választásokra

Az Európai Uniónak fokozottan oda kell figyelnie, hogy az október 25-én tartandó ukrajnai helyhatósági választásokat az európai normák szerint, tisztán folytassák le - hangoztatta Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn késő este Strasbourgban, az EP plenáris ülésén.

Az úgynevezett "egypercesek" sorában elhangzott felszólalásában a kárpátaljai gyökerű EP-képviselő felhívta a figyelmet az ukrán központi választási bizottság diszkriminatív és jogsértő döntésére, amelynek értelmében olyan mozaikszerű módon alakították ki a választási körzeteket a 12 százalékban magyarok lakta Kárpátalján, hogy azzal megakadályozzák magyar képviselők bejutását a megyei tanácsba.

"Az európai orientációt hangoztató Ukrajna akadályokat gördít a területén élő nemzeti kisebbségek, azon belül a magyarság képviselete elé" - mondta Bocskor Andrea. Felháborodásának adott hangot, és tiltakozását jelentette be e döntés ellen. Szerinte a választási bizottság lépése sérti az európai és a nemzetközi kötelezettségvállalásokat, az ukrán alkotmányt és törvényeket, de nem felel meg a decentralizációs reformirányzatnak sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!