Kásler: Szent István meghatározta a magyarság helyét a világban

 

Szent István meghatározta a magyarság helyét a világban azzal, hogy felvette a kereszténységet és kiteljesítette ősei küldetéstudatát – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Simonpusztán.

A Nemzeti Lovaskultúra Központban az államalapítás emlékére rendezett Kenyérünnep megnyitóján Kásler Miklós arról beszélt, hogy a magyarság korábbi sztyeppei időszakaiban is már megvolt minden, ami az államot jellemzi, a szuverenitás, az integritás, az ősök tisztelete és a közös célok.

Keresztény állam

Hozzátette, hogy ezekre az alapokra Szent István király más típusú, keresztény államot épített. A miniszter emlékeztetett arra, hogy augusztus 20. nemcsak az államalapítás, hanem az új kenyér ünnepe is, amikor a magyarok hálát adnak azért, hogy itt élhetnek és olyan termőfölddel rendelkeznek, amelynek kincse a kenyér.

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy egy még ősibb hagyomány, amely a sztyeppei államalapítás előtti időszakból ered, a lovak szeretete. Hozzátette, hogy a Fehérlófia legendája ott élt az őseink mindennapjait alakító mítoszokban, és Árpád vezér is egy lóért vette meg annak idején az országot, amely nemcsak őseink furfangosságát mutatja, hanem a ló akkori értékét is.

Nemzeti identitás

A miniszter szerint ha nem lettek volna kiváló képességű lovak, a magyar sereg nem nyerte volna meg 907-ben a pozsonyi csatát, nem alakult volna át a hadviselés és nem vezethettek volna páncélos éket sem a Hunyadiak, sem az Anjouk. Hozzátette, hogy a ló azóta is a nemzeti identitásunk része.

A Nemzeti Lovaskultúra Központot és az újonnan felépített huszár-katonai lovaglópályát májusban adták át az Érdhez tartozó Simonpusztán. A létesítmény célja a lovas hagyományok ápolása, a lovaskultúra népszerűsítése.