Jól működik a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzése

 

Jól működik a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzése, már külföldről is érdeklődnek a magyar fejlesztésű alkalmazás iránt – erről Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a kommunikációs akciócsoport vezetője, Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője és Kiss-György Máté, az applikációt kifejlesztő Asura Technologies Kft. ügyvezető igazgatója beszélt újságíróknak egy szerdai háttérbeszélgetésen.

Kovács Zoltán elmondta: a magyar állam erőfeszítései mögött érdemes láthatóvá tenni azokat az együttműködéseket, amelyek garanciát biztosítanak arra, hogy a közigazgatás, a rendvédelmi szervek a védekezési feladataikat a lehető leghatékonyabban végezhessék. Hozzátette, ide sorolható a potenciális fertőzöttek elkülönítését célzó hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésének kifejlesztése is.

Jelenleg is több mint 11 ezren vannak hatósági házi karanténban


Lakatos Tibor felidézte: járvány magyarországi megjelenésekor komoly kihívást jelentett a kormány számára, hogyan kezelje a sokszor súlyosan fertőzött országokból hazatérő állampolgárokat. Példaként említette, hogy Szlovákiában államilag kijelölt karanténhelyszínekre vitték a hazatérőket, ezzel szemben Magyarország lehetővé tette, hogy az érintettek a saját otthonaikban töltsék a 14 napos korlátozást. Ez komoly feladatot rótt a rendőrségre, a hatósági ellenőrzést meg kellett szervezni, emellett a kijárási korlátozások rendelkezéseit is ellenőrizték és az általános rendőri feladatokat is ellátták.

Rámutatott: jelenleg is több mint 11 ezren vannak hatósági házi karanténban és 880 az aktív felhasználók száma. Az applikációt eddig több mint kétezren töltötték le, de akik nem fertőzödtek meg és lejárt a karantén időtartama, már kikerültek a rendszerből. Az operatív törzs a rendőrök tehermentesítése érdekében döntött arról, hogy a magyar vállalkozás elektronikus ellenőrzést lehetővé tevő segítségét elfogadja.

Hangsúlyozta: a határon belépők adataiból létrehozott adatbázis érzékeny, védett, különleges személyes adatokat tartalmaz, ezért a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szerverbázisán működik a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését támogató rendszer. Ugyanitt tárolják azokat a térképen megjelenő adatokat, amelyek megalapozták a korlátozó intézkedések fokozatos feloldását. Ezt a két rendszert összekapcsolták, ami ugyancsak a döntéselőkészítést szolgálja.

Mintegy 17 499 távellenőrzést végeztek

Az elektronikus ellenőrzésről szólva elmondta: 17 499 távellenőrzést végeztek és mindössze 435 esetben kellett a helyszínen ellenőrzést végezni. Több mint 10 ezer helyszíni ellenőrzést spórolt meg a rendőrségnek ez az elektronikus lehetőség – mondta a rendszer előnyének nevezve azt is, hogy a hatóság így jobban tiszteletben tudja tartani a családok  a magánéletet.

A magyar fejlesztésű, mobiltelefonra letölthető applikációt a 2017-ben alapított budapesti Asura Technologies fejlesztette ki. A társaság mesterséges inteligencián alapuló, új generációs videóanalitikai rendszereket és rendszámfelismerő szoftvert fejleszt közlekedésbiztonsági, járműazonosítási és általános biztonságtechnikai alkalmazásokhoz.

Kiss-György Máté ismertette: a járműbeléptetéshez használt arcfelismerő rendszer, illetve helymeghatározó rendszer adta az alapötletet ahhoz, hogy adott helyszínen tartózkodó személyek ellenőrzését is meg tudják oldani. Az alkalmazást négy és fél hét alatt fejlesztették ki, az igazi feladatot az jelentette, hogy a kibervédelem, a rendőrség elvárásainak is megfeleljenek, az adattárolás pedig ne a fejlesztőnél legyen.

Úgy fogalmazott: a céljukat részben elérték, de fontos lenne annak tudatosítása, hogy az emberek ugyanazon a folyamaton mennek keresztül, mintha személyesen ellenőriznék őket, csak nem terhelik le sem az államot, sem pedig önmagukat a személyes ellenőrzéssel. Beszámolt arról is, külföldi megkereséseik is vannak már, Bulgáriában már tesztelik a fejlesztésüket és Egyiptomban is tárgyalnak róla.

A rendőrség összeveti a határátlépéskor rögzített adatokat a regisztrált adatokkal

Az önkéntes alapon használható alkalmazásra vonatkozó újságírói kérdésre Lakatos Tibor elmondta: első lépésként az országba belépővel a határon szóbeli végzést közölnek a hatósági házi karanténról, majd értesítik a járási hivatalt. Amennyiben az érintett vállalja az elektronikus ellenőrzést, regisztrál a rendszerben. A rendőrség összeveti a határátlépéskor rögzített adatokat a regisztrált adatokkal és ha azok egyeznek, a felhasználó napi több alkalommal, véletlenszerű időpontokban kiküldött távellenőrzési kérések teljesítésével igazolja, hogy az otthonában van.

Az MTI kérdésére elmondta: az alkalmazás bárki számára letölthető, de csak akkor működik, ha a regisztrációs adatok egyeznek a hatósági nyilvántartással és csak addig az ideig, amíg a korlátozó intézkedés érvényben van.

Az ellenőrzés arcfelismerésen és helymeghatározáson alapul, az érintettnek a jelzéstől számítva meghatározott időn belül reagálnia kell, fotót kell küldenie magáról, amit összevetnek az okmányában szereplő képpel és a helymeghatározó adatokkal. Emellett lehetőség van a rendszerben egészségügyi kérdőívre is, amely az egészségi állapot változásairól ad képet, amelyet a háziorvos is ellenőrizhet, továbbá anoním módon az operatív törzsnek is rendelkezésre áll.

Az alkalmazást a későbbiekben az államigazgatás más területén is tudnák alkalmazni

Kérdésre válaszolva Kovács Zoltán elmondta: az alkalmazást reményeik szerint a későbbiekben az államigazgatás más területén is tudnák alkalmazni, példaként említette a közigazgatási ügyintézést.

Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke ismertette: jelenleg 178 településen vannak aktív hatósági házi karanténban levők. Az applikáció lényeges eleme, hogy országos rálátást biztosít a döntéshozóknak és segítséget nyújtott abban, hogy nem kellett rendőri erőket mozgatni, átcsoportosítani.

A címlapfotó illusztráció.