logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megkezdte működését a Gulag- és Gupvikutató Intézet

Megkezdte működését a Gulag- és Gupvikutató Intézet a Magyar Nemzeti Levéltárban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán.

A közlemény szerint a levéltár mintegy 700 ezer, többnyire a szovjet lágerekben regisztrált magyar fogoly kartonját dolgozza fel.

A közleményben idézték Latorcai Csabát, az Emmi közigazgatási államtitkárát, aki őszinte örömét fejezte ki, hogy a Magyar Nemzeti Levéltárban szerdától ennek a sötét és minden szempontból emberellenes korszaknak, mint amilyen a bolsevik diktatúra volt, a kutatása és feldolgozása ilyen szintre emelkedett, hogy külön kutatóintézet kezdi meg működését.

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások november 25-i emléknapja alkalmából, mely az Országgyűlés 2012-ben hozott határozata alapján minden esztendő november 25-e,

az államtitkár megemlékezett az áldozatokról.

„Meggyőződésünk, hogy csak ez az emlékezetpolitika járul hozzá a magyar közösségek identitásának megerősítéséhez, egészséges önbecsülésének kimunkálásához, ezáltal lelki egészségének megőrzéséhez is. Ezért is kiemelkedően fontos az, hogy a Gulag-téma a 2020-ban megújított Nemzeti alaptantervben, a középiskolai történelemoktatásban is hangsúlyosan jelen van” – idézték a közleményben Latorcai Csabát.

 A címlapfotó illusztráció: A Szovjetunióba elhurcoltak emlékéve alkalmából felállított Gulág 800 000 című köztéri installáció a fővárosi Városháza parkban 2017. február 15-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még