Nagy Lászlót nevezték ki Pest megyei rendőrfőkapitánynak

 

Mihály István vezérőrnagy utódául Nagy László dandártábornokot nevezték ki Pest megye rendőrfőkapitányának – hangzott el a főkapitányság állománygyűlésén szerdán Budapesten.

Az államfő december 31-i hatállyal a szolgálat legfelső korhatárának elérésére tekintettel megszüntette Mihály István vezérőrnagy szolgálati viszonyát, és helyére a belügyminiszter Nagy László dandártábornokot nevezte ki, aki eddig Nógrád megyei rendőrfőkapitány volt. A kinevezési okmányát Papp Károly altábornagy, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója adta át.


Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata november 22-én a rendőrség honlapján azt írta, hogy az új Nógrád megyei rendőrfőkapitányt január 1-jén nevezik ki. A tisztséget Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján várhatóan Somssich Gabriella rendőr dandártábornok tölti majd be, akinek november 21-ei meghallgatásán a kinevezésére vonatkozó javaslatot tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadták el.

 

A címlapfotó illusztráció.