Politikai nyomásgyakorlás a jogállamisági eljárás Varga Judit szerint

 

Ismét bebizonyosodott, hogy politikai nyomásgyakorlásról van szó az európai uniós alapértékek sérülésének veszélye miatt Magyarországgal szemben megindított, hetes cikkely szerinti jogállamisági eljárás esetében - közölte az igazságügyi miniszter kedden Brüsszelben, a tagországok európai ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülését követően.

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy egyes országcsoportoknak nem célja az egyértelműen politikai eljárást lezáró szavazás megtartása. Céljuk az elhúzódó állapot fenntartása, mivel belpolitikai népszerűséget lehet szerezni azzal, ha egyes közép-európai államok kritikája politikai napirenden marad.

„A Magyarországgal szembeni eljárás emellett elvonja a figyelmet bizonyos tagállamok belpolitikai problémáiról is. A jogi érveknek vége szakadt, Magyarország az eljárás mihamarabbi lezárását javasolja” – mondta.


Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős tagja a tagországok általános ügyekkel foglalkozó minisztereinek brüsszeli találkozója előtt nyilatkozva kiemelte: „Magyarország és Lengyelország tekintetében arra használjuk majd (a jogállamisági jelentést), hogy nyomást gyakoroljunk, s ezáltal javuljanak a jogállamiság körülményei e két tagállamban”. Jourová úgy fogalmazott, a jövő héten bemutatandó jogállamisági jelentés egy megelőző eszköz az Európai Unió kezében, amely segít abban, hogy összetettebb, átfogóbb képet lehessen kapni a jogállamiság helyzetéről a tagállamokban.

Az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős tagja rámutatott, hogy a jelentés nemcsak felméri az esetleges negatív tendenciákat a jogállamiság, és különösen az igazságszolgáltatás függetlensége, a médiaszabadság és a korrupció elleni küzdelem terén, de segít abban is, hogy a „problémásnak vélt területeken” párbeszéd kezdődjön az Európai Unió és az adott tagállam között.

A cseh biztos hozzátette: „A jelentésre, mint megelőző eszközre már nagyon szüksége van az EU-nak”. Azt mondta, az értékelés ahhoz is hozzájárul, hogy a jogállamiság fontossága előtérbe kerüljön.

Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos kiemelte: „sajnos nem tapasztalható javulás a jogállamiságot illetően sem Magyarországon, sem Lengyelországban, ami komoly aggodalomra ad okot”. Hozzátette: az Európai Bizottság kész részt venni az Európai Unió Tanácsában tartott meghallgatásokon, mivel nagyon fontos, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás folytatódjon mindkét ország esetében.

A szerdai tanácsülésen a miniszterek elősorban a csütörtökön kezdődő rendkívüli EU-csúcs előkészítését vitatják meg. Szó esik emellett a hetes cikkely szerinti eljárások aktuális állásáról is.