Brüsszelben kötelezővé tennék az ENSZ migrációs csomagját

 

Hónapokon át hazudott Brüsszel és a bevándorláspárti tábor az ENSZ migrációs csomagjáról – ez derül ki az M1 birtokába került titkos dokumentumból. Azt hangoztatták folyamatosan, hogy nem lesz jogi következménye a megállapodásnak. Most mégis azt állapította meg az Európai Bizottság jogi szolgálata, hogy figyelembe kell venniük a tagállamoknak a bevándorlást pozitív folyamatnak beállító dokumentumot. Mindezt úgy, hogy tavaly decemberben, az ENSZ közgyűlésében – Magyarországgal együtt – 9 uniós ország meg sem szavazta a csomagot – közölte az M1 Híradó.

A korábbi brüsszeli ígéretek és a kilenc uniós tagállam elutasítása ellenére mégiscsak bekerülhet az uniós jogba az ENSZ migrációs paktuma – derül ki az M1 birtokába jutott dokumentumból. A Globális Migrációs csomagnak jogi következményei vannak az unió tagállamaira nézve – egyebek mellett ez áll abban az elemzésben, amelyet az Európai Bizottság Jogi Szolgálata készített.

A 53 pontból álló tanulmányt egyelőre csak a bizottságnak szánták, a készítők azt szerették volna, ha az általuk leírtak ki sem kerülnek a brüsszeli központból. Ezután pedig felsorolják, hogy melyek azok az uniós szerződések, amelyek alapján az összes tagállamban jogilag is érvényesíthetik az ENSZ migrációs paktumát. Pedig Brüsszelben korábban éppen azzal védték az egyezményt, hogy az az EU-ban az úgysem lesz kötelező.

Figyelembe kell venni a migrációs csomagot

Az egy hónappal ezelőtti keltezésű dokumentumban viszont már azt írják, hogy a migrációs csomagot figyelembe kell venni az uniós szabályok megszövegezésekor. A brüsszeli szakértők szerint ennek egyik oka a Lisszaboni Szerződés, amely kimondja, hogy az uniónak össze kell hangolnia a humanitárius munkáját például az ENSZ-szel is – hangzott el az M1 Híradóban.

Az egyelőre bizalmas tanulmány egy olyan 2017-es dokumentumra is hivatkozik, amelyben a tagállamok még támogatták a Globális Migrációs Paktum kidolgozásának tervét. A végeredmény azonban 28 tagállamból 9 számára már nem volt elfogadható, így a paktumot tavaly decemberben végül Magyarország mellet 8 másik uniós ország sem szavazta meg.

Azonos szabályok vonatkoznának az egész világra

A kész dokumentum ugyanis leszögezi, hogy a migrációra az egész világon azonos szabályok kell, hogy vonatkozzanak, a bevándorlók előtt sehol sem lehet lezárni a határokat , és mindenhol a helyiekkel azonos ellátást kell kapniuk.

A magyar álláspont szerint a migrációs paktum elfogadása veszélyes, mert ahelyett, hogy megállítaná, tovább ösztönzi a migrációt – így fogalmazott korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

António Guterres, az ENSZ főtitkára ezzel szemben úgy véli, a migráció egy pozitív globális jelenség, a paktum pedig egy útiterv, amely mindenkinek a hasznára válik.

Hasonló véleményt fogalmazott meg több uniós vezető és például Angela Merkel német kancellár is, aki úgy vélte, hogy a migrációs csomaggal nem csak Németország, hanem mindenki jól jár.

Uniós forrásokból kívánják fedezni a paktumot

A dokumentumban – amit az M1 információi szerint egyelőre csak szűk körben terjesztenek – az is áll, hogy a tagállamoknak meg kell könnyíteniük a migrációs paktum végrehajtását, és az abban foglalt célkitűzéseket uniós pénzügyi forrásokból kell fedezni. Vagyis Brüsszel – a korábbi állításai, valamint annak ellenére, hogy 9 uniós tagállam nem szavazta meg a paktumot, titokban azon dolgozik, hogy kötelezővé tehessék az ENSZ Globális Migrációs Csomagját.