Alkotmányellenes lenne a fejkendők betiltása a német általános iskolákban

 

Németországban nem létezik a muszlim lányokra vonatkozó, általános tilalom a fejkendő iskolai viseléséről. A német szövetségi parlament (Bundestag) illetékes testülete szerint egy ilyen intézkedés alkotmányellenes is lenne.

A Bundestag alkotmányos és közigazgatási kérdésekkel foglalkozó munkacsoportja már 2017 januárjában részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy egy  ilyen tilalom egyáltalán lehetséges lenne-e. Ez azonban több, az alkotmányban rögzített  korlátot érintene.

Egyfelől, a lányoknak joguk van a vallás- és a világnézeti szabadsághoz. Ezenfelül a szülők dönthetnek a gyerekeik vallási és világnézeti neveltetéséről. Ezzel szemben áll azonban az állam joga az oktatás tartalmi és tanítási szempontjainak meghatározására.

Hivatkozva az alkotmánybíróság 2015-ös döntésére, a Bundestag munkacsoportja arra a következtetésre jutott, hogy a fejkendő iskolai viselésére vonatkozó általános tilalom nem indokolt.

A német alkotmánybíróság 2015-ös döntése szerint a vallási elkötelezettség külső megjelenés általi kifejezésének általános, korlátozás nélküli tiltása a munkahelyen a közoktatásban dolgozó tanárok vagy tanárnők számára nem egyeztethető össze az őket megillető vallás- és a világnézeti szabadsággal.

Az alkotmánybíróság kimondta, hogy a vallási elkötelezettség külső megjelenés általi kifejezésének általános, korlátozás nélküli tiltása a munkahelyen a közoktatásban dolgozó tanárok vagy tanárnők számára nem egyeztethető össze az őket megillető vallás- és a világnézeti szabadsággal.

Az alkotmánybíróság kifejtette, hogy a vallási elkötelezettséget viselet vagy más külső jegyek általi kifejezését csak akkor lehet tiltani közoktatási intézményben, ha az „kellően konkrét” fenyegetettséget jelent az intézmény zavartalan működésére vagy az állam világnézeti semlegességére.

Tiltás csupán meghatározott esetekre, például egyes iskolákra vagy iskolakörzetekre vonatkozhat, és nem lehet általános érvényű.

Ausztriában szerda este szavazta meg az osztrák parlament azt a jogszabályt, amely betiltja az osztrák általános iskolákban az olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarab, illetve fejkendő viselését, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi.