Egy jelölt esett ki a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának második fordulójában

 

Egy jelölt, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának kedden tartott második fordulójában.

Kiesett Dominic Raab a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának második fordulójában.  A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben tíz jelölt indult.  A múlt csütörtöki első frakciószavazási fordulóban hárman estek ki, pénteken pedig egy jelölt visszalépett, így a keddi második forduló után öten maradtak versenyben. A menetrend szerint a mezőnyt az alsóházi konzervatív frakció sorozatos szavazásokkal két főre szűkíti. A két utolsó szavazást szerdán és csütörtökön tartják.

A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság kedd esti bejelentése szerint a második fordulóban – amelyben a 313 fős konzervatív frakcióból minimum 33 képviselő voksára volt szükség a bennmaradáshoz – Boris Johnson a mezőny élén végzett 126 szavazattal.

Johnson az első fordulóban 114 voksot kapott.