szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nyarat még ott tölti, de ősztől a „környezetváltozásból” próbál meg erőt meríteni a Blikk szerint.

Blikk információi szerint a költözést fontolgatja Andy Vajna özvegye. Vajna Tímea a budai villa korábban júliusig kötött bérleti szerződését mindössze szeptember 1-jéig hosszabbította meg. A lap azt írja, Vajna Tímea a nyarat még a villában tölti, ősztől pedig „megpróbál a környezetváltozásból erőt meríteni”. 

Az épületet bérbe adó Docler-csoport munkatársa a Blikknek korábban azt mondta, Andy Vajna özvegye addig marad, ameddig akar, nem állnak a szerződéshosszabbítás útjába.

Andy Vajna vállalata 2013 óta bérli az egyik budai kerületben lévő villát Gattyán György vállalkozó cégétől. Gattyán Gyárfás Tamástól vásárolta meg a kétezer négyzetméteres ingatlant. A filmügyi kormánybiztosnak elővásárlási joga volt a luxusvillára, de az adásvétel nem történt meg az elmúlt hat évben – írja a Blikk.