szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az özvegy mindenképp szeretne gyermeket.

"Zolit úgy ismertem meg, hogy Andy barátja volt, és érdekes, hogy korábban mindig idegesített, és soha nem úgy néztem rá, mint egy férfira, aki nekem tetszik – válaszolta Vajna Tímea a Bors kérdésére, hogy milyen szerepet tölt be  az övegy életében "az a jóképű, Zoltán nevű fiatal férfi, akit korábban Instagram-oldalán is megmutatott".

Vajna Tímea hozzátette:

Mindig arról beszélt Andynek és nekem is, hogy így, meg úgy csajozik, ám most a korábbi barátságból valami átalakult, és ez egy olyan érzés, ami kicsit segít nekem átlendülni a gyászon.

Az özvegy úgy folytatta:

Zoli nagyon tisztelte és szerette Andyt, még az ő otthonában is van Andyről kirakva kép, és néha kicsit azt érzem, hogy Andy lelke beleköltözött Zoliba, mert sokszor konkrétan ugyanúgy viselkedik, ahogy ő. Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Vajna Tímea kijelentette, mindenképpen szeretne gyereket, "csak hát kell egy dolog hozzá, ami szerintem ebben az évben, vagy jövőre megtörténhet, de igazából erre nem lehet számítani, hiszen ha valakivel kell találkoznod, akkor úgyis találkozol vele".

Vajna Tímea talpig szőrben, Hargitai Bea egyenesen az űrből - a TV2 vagy az RTL Klub maszkos őrültsége jobb?

Vasárnaponként párhuzamosan megy majd a Nicsak, ki vagyok? - A rejtélyek színpada és az Álarcos énekes. Letáboroztunk tehát a tévé előtt, és megnéztük, melyik műsor mit tud.