szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Üzleti lehetőségnek kell tekinteni a klímaváltozást.

Magyarországnak reális lehetősége van arra, hogy a klímaváltozás nyertesei között legyen - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett Vállalkozások a környezetvédelemért című konferencián.

Áder előadásában arról beszélt, hogy a magyar vállalkozások kihívásnak, üzleti lehetőségnek tekinthetik a klímaváltozást, ezzel kapcsolatban emlékeztetett a Budapesti Víz Világtalálkozón bemutatott, a vízválság kezelését segítő kiemelkedő magyar innovációkra, megoldásokra. Úgy fogalmazott: "érdemes kihasználni az ország helyzeti előnyét".

Azt is mondta, hogy Magyarországon 1990-hez képest csökkent az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátása, ezért az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai alapján "Magyarország klímabajnok".

A köztársasági elnök beszélt arról is, hogy megépül a két új paksi blokk, emellett a következő 10 évben Magyarország megtízszerezi naperőművi kapacitását, így a megtermelt áram több mint 90 százaléka szén-dioxid mentes lesz. Szerinte ugyanakkor az atomenergiára szükség van, csak nap- és szélenergiából nem lehet kielégíteni az egyre növekvő energiaigényeket, mert az így megtermelt energia hosszú távú tárolása és hosszú távolságra szállítása még nem megoldott.

Emellett viszont javítani kell az épületek energiahatékonyságát, 30 százalékos javulás már jelentősen hozzájárul a klímacélok eléréséhez, és szükség lesz komoly ipari szerkezetváltásra, amelynek technikai feltételei szerinte részben adottak.

Közölte, a kormány döntése alapján a szén kivezetése megtörténik 2030-ra, a tömegközlekedésben pedig a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban elektromos buszok állnak majd üzembe, és a tervek között jelentős erdősítési program is szerepel.