szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tóth Bertalan elmondása szerint a Párbeszéddel közös listát szeretnének.

Az MSZP február 16-i kongresszusán dönt a párt európai parlamenti (EP-) választási listájáról és választási programjáról – közölte Tóth Bertalan szerdán az MTI érdeklődésére.

Az MSZP elnöke, frakcióvezető elmondta, a kongresszus előtti nap az elnökség és a választmány tesz majd javaslatot a listára, amely az MSZP EP-képviselőjelöltjeinek sorrendjét határozza meg. A Párbeszéddel közös listát szeretnének, tette hozzá Tóth, aki szerint olyan döntés várható a kongresszuson, miszerint a választmány felhatalmazást kap arra, hogy a listát véglegesítse, abba beillessze a szövetségesek jelöltjeit. A politikus a listavezető személyére vonatkozó kérdésre azt mondta, arra jövő héten tesznek javaslatot a párt vezető testületei.

A pártelnök beszélt arról is, hogy döntenek a "Haza. Szeretet. Európa." című választási programjukról, továbbá vendégük lesz Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, az Európai Szocialisták választási csúcsjelöltje.

Tóth Bertalan választási programjukról szólva azt közölte, hogy több Európát, mélyebb európai integrációt, az együttműködés kiszélesítését szeretnék.