szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rendszerszintű javaslatot készít a kórházak folyamatos eladósodásának megállítására az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A Magyar Nemzet azt írja, a készülő kormány-előterjesztésben szerepelni fog, hogy az intézmények felügyeletének és irányításának megerősítése érdekében épüljön ki egy kontrolling- és monitoringrendszer, és az is, hogy változtassanak a szakrendelők és a kórházak finanszírozásán. Az előbbi a gazdálkodási fegyelem javítása miatt, az utóbbi pedig azért lényeges, mert minden ágazati és külső szakértő egybehangzó véleménye szerint is alulfinanszírozott az egészségügy. Az Emmi célja, hogy a kórházak működése fenntarthatóvá váljon.

A lap információja szerint a kormány döntéséig tartó átmenti időszakban a leginkább eladósodott kórházakba – ez tizenhárom intézmény – költségvetési felügyelőket neveznek ki, a jelenlegi vezetők közül pedig többeket várhatóan menesztenek, a pozícióikra új pályázatokat írnak ki.

Feltehetően a veszprémi kórház főigazgatója az egyik, akik áldozatul esett.

Kapcsolódó hírként a Népszava alapján megírtuk:

a magyarok közel fele szerint nagyon rossz az egészségügy.

Ráadásul áprilistól büntethetők a kórházak a várólistás trükközések miatt.