szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Furcsa helyzetekhez vezetett – és sejthetően vezet majd – a képviselő-testületben kialakult szavazategyenlőség Soroksáron: az ellenzéki képviselők rögtön az alakuló ülésén megmutatták a Fidesz támogatta polgármesternek, hogy mire számíthat. És a legfontosabb pozíciókról még csak ezután döntenek.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

Bizonytalan időre tiszteletdíj nélkül maradt Soroksár frissen megválasztott polgármestere, miután a képviselő-testület ellenzéki tagjai a múlt heti alakuló ülésen nem szavazták meg az illetményéről és költségtérítéséről szóló előterjesztést.

A függetlenként, de Fidesz támogatással indult Bese Ferenc az októberi önkormányzati választáson mindössze 214 szavazattal győzte le Bereczki Miklóst, az ellenzék közös jelöltjét, a képviselő-testületben pedig 6-6-os patthelyzet alakult ki: a polgármester és a mögötte álló civil egyesület két képviselője a három fideszes képviselővel alkotja az egyik tömböt, az öt ellenzéki (DK–Momentum–MSZP–PM–LMP–Jobbik) képviselő és a helyi sváb-lokálpatrióta egyesület képviselője pedig a másikat.

A múlt csütörtöki alakuló ülésnek négy napirendi pontja lett volna a polgármesteri előterjesztés szerint, amelyből kettőt sikerült zökkenőmentesen levezényelni, egyet – a helyi szmsz módosítását – pedig közös megegyezéssel levették a napirendről. Bár az utolsó, a polgármester illetményéről és költségtérítéséről szóló napirendi pont előtt az ülésvezetést segítő aljegyző figyelmeztette a résztvevőket, hogy súlyos jogsértésnek minősül, ha a polgármester illetményét nem állapítják meg (az önkormányzati és a köztisztviselői törvényre hivatkozó érvelése szerint a főállású polgármester a megválasztása napjától gyakorolja a jogait és kötelezettségeit, ezért a munkáért járó jogosultsága is ettől a naptól kezdve illeti meg), az öt ellenzéki képviselőt ez nem hatotta meg: mindannyian tartózkodtak a szavazáskor. Mivel érintettsége miatt a polgármester sem szavazott, a napirendi pontot nem sikerült elfogadni, az ülést vezető Bese Ferenc pedig csalódottan mondta jegyzőkönyvbe az eredményt:

"nincs javadalmazásom ezek szerint.

Az ellenzéki képviselőknek nem a polgármesteri illetmény mértékével volt problémájuk – azt szinte forintra pontosan meghatározza a vonatkozó törvény –, hanem azért bojkottálták a szavazást, mert azt együtt szerették volna lebonyolítani a képviselők díjazásáról és a kerület távozó vezetőinek (a városrészt 25 éven át vezető Geiger Ferenc és a két alpolgármester) végkielégítéséről szóló döntéssel, és sérelmezték, hogy a polgármester erre nem adott lehetőséget, illetve nem is egyeztetett velük erről előzetesen.

Bese Ferenc (k) és elődje, Geiger Ferenc (j)
Facebook / Bese Ferenc

A kerület hatályos (vagyis még a régi) szmsz-e szerint a képviselő-testületnek havonta egy ülést kell tartania, így – ha csak nem hívnak össze rendkívüli ülést – a polgármester december 3-i következő ülésig biztosan illetmény nélkül marad, és a szavazategyenlőség miatt akkor sem biztos, hogy átmegy majd a javaslat. Sőt, a kerületi pozíciók – alpolgármesteri posztok, tanácsnoki és bizottsági helyek – elosztása körül további konfliktusok támadhatnak, amelyek kiélezhetik a viszonyát az ellenzéki képviselőkkel.

Utóbbiak például Bese Ferenc korábbi kihívóját, Bereczki Miklóst szeretnék alpolgármesternek, míg a polgármester mögött álló Fidesz értelemszerűen saját emberét látná a poszton szívesen. Pillanatnyilag azt sem tudni, marad-e az eddigi két alpolgármesteres felállás, de ha igen, akkor sem biztos, hogy Bese Ferenc (illetve a mögötte álló Fidesz) átadná az egyiket az ellenzéknek. Az egyeztetések – nem kis részben a kényes létszámegyensúly miatt – mindenesetre nem haladnak valami gyorsan: bár a legtöbb településen és budapesti kerületben az alakuló ülésen egyúttal már a polgármester helyetteseit is megválasztották, Soroksáron még csak puhatolózások folynak, és még a pontos irányítási struktúra sincs meg.

Bese Ferenc a hvg.hu-nak nem akarta minősíteni az ellenzék lépését. A polgármester azt elismerte, hogy a képviselői díjazásról és a kerület korábbi vezetőinek végkielégítéséről nem kezdeményezett egyeztetést, de állítása szerint az ellenzék nem is jelezte ezt az igényét, csak közvetlen az alakuló ülés előtt vetették fel.

Arra, hogy a települések túlnyomó többségével ellentétben Soroksáron miért nem egyeztek meg még az alakuló ülés előtt az alpolgármesterekről, valamint a képviselők és tisztségviselők díjazásáról, hogy a vonatkozó belügyminiszteri ajánlás szerint ezekről rögtön az első ülésen szavazhassanak, Bese Ferenc azt mondta: valóban kicsit lassabban haladnak az egyeztetésekkel, de nincsenek semmivel elkésve, a következő ülésen minden, múlt héten napirendre nem került kötelezettséget bepótolnak.

A kérdést, hogy milyen együttműködésre számít az ellenzékkel azok után, hogy már az alakuló ülésen borsot törtek az orra alá, a polgármester optimistán hárította el, mondván Soroksár érdekében mindenkor megegyezésre törekszik majd mindenkivel, ezért állítása szerint nem tart attól sem, hogy működésképtelenségbe sodorja az önkormányzatot a patthelyzet.