szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A DK politikusa részletes vallomást tett, ugyanakkor panasszal élt a gyanúsítással szemben.

Varju Lászlót hétfőn hallgatta meg az ügyészség az MTVA-székházban történtek miatt. A képviselőt garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Varju már korábban is azt mondta, hogy szerinte azért gyanúsították meg, mert a pártállami média működése ellen léptek fel, amikor az 5 pontot akarták beolvastatni a köztévében.

A DK politikusa az ügyészségről távozóban rövid sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, hogy a kihallgatás megtörtént, ő részletes vallomást is tett, ugyanakkor mindkét ügyben panasszal élt a gyanúsítással szemben.

A képviselője hangsúlyozta, hogy „most az ügyészségnél van a labda”, de arra számít, hogy „mellé állnak”, hisz amit tett, azt a törvényeknek megfelelően tette, „a demokrácia védelmében”.

„Itt az idő, hogy az ügyészség bebizonyítsa, hogy nem a Fideszt képviseli, hanem a jogállamot"

– mondta Varju, aki szerint neki, mint a költségvetési bizottság elnökének, az a dolga, hogy a 100 milliárdot elköltő intézmény ellenőrzését elvégezze, ezt pedig véleménye szerint nem akadályozhatja az ügyészség.