szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Rájár a rúd a jobboldali publicistára: kedden a Political Capital indított ellene eljárást, szerdán Hadházy Ákos.

„Végrehajtást indítottam Bayer Zsolt ellen” – közölte Hadházy Ákos független parlamenti képviselő Facebook oldalán. Hadházy azért kezdeményezte a jelenlegi eljárást, mert Bayer egy korábbi ügyben nem fizette meg neki azt a kártérítést, amire a bíróság kötelezte. A korábbi ügy abból fakadt, hogy a publicista több írásában is sértegette Hadházyt (ezekről itt és itt írtunk korábban).

Hadházy Ákos és Bayer Zsolt ügye régről húzódik. A publicistáról szeptemberben a Kúria is kimondta, hogy megsértette a képviselő becsülethez és emberi méltósághoz való személyiségi jogát. A Kúria döntése egy korábbi, 2019-es másodfokú döntést hagyott helyben, ami szerint Bayernek 300 ezer forintot kell Hadházynak fizetnie. Bayer 2019-ben gyűjtést indított és fogadkozott, hogy ötforintosokban fogja kifizetni a büntetést. „Miután finoman jeleztem neki, hogy a törvény szerint ötforintosokból maximum ötven darabot, vagyis 250 forintot vagyok köteles elfogadni és ehhez tartani is fogom magam, inkább mégis felülvizsgálatot kért a Kúriától. Elvesztette” – írja posztjában Hadházy.

Végrehajtást indítottam Bayer Zsolt ellen. Miután elvesztette a személyiségi jogi pert – amit azért indítottam, mert a...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2021. január 5., kedd

A képviselő hozzátette: Bayer ezután ismét arra kérte követőit, küldjenek ők pénzt neki, de ez a gyűjtés sem volt sikeres. „Egyetlen túlbuzgó pécsi hölgy sietett a fideszes heccember segítségére, neki tisztelettel visszaküldtem a csomagját. Bayer úr ellen pedig megindítottam a végrehajtást” – írta Hadházy. Megjegyezte, hogy reméli, Bayernek lesz miből kifizetnie, hiszen egyik vállalkozása, az 1100év Kft. 60 millió forint jogdíjat zsebelt be az MTVA-tól.

Bayer Zsolt ellen nem csak a Hadházy által kezdeményezett eljárás fut: kedden a Political Capital kutatóintézet indított ellene és a kormánymédia ellen helyreigazítási és személyiségi jogi pereket. A Political Capital ügyvezető igazgatója, Krekó Péter állítja, hogy a Magyar Nemzet és publicistája, Bayer Zsolt szándékosan értelmezte félre a Politico című lapnak adott korábbi nyilatkozatát és azt állították, hogy az elemző ellenzéki politikusokat biztat az oltásokba vetett bizalom aláásására és az állampolgárok életének feláldozására, politikai előnyökért cserébe.