szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A belügyminisztérium szerint csak akkor jár nekik a pénz, ha jogerős ítélet születik a robbantás ügyében.

Tavaly szeptemberben intézkedés közben halt meg a Terrorelhárítási Központ (TEK) törzszászlósa, Kónya Gábor Lajos, amikor egy körözött férfi felrobbantott egy házat.  A tragédia után Pintér Sándor belügyminiszter részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak, Kónyát pedig posztumusz főhadnaggyá léptette elő.

Hajdu János, a TEK főigazgatója azt a robbantás után azt nyilatkozta, hogy „a művelet jogszerű volt, a kollégák a protokollt betartva, a kényszerítő eszközöket szakszerűen használva hajtották végre az akciót. Ha holnap hasonló ügyben kellene eljárni, ugyanígy cselekednének.”

"Másodpercek alatt zajlott le minden" - A TEK beszámolt az esztergomi tragédiáról

Szerda este robbantotta fel a házát egy körözés alatt álló férfi, amely során rajta kívül egy rendőr is meghalt, illetve többen megsérültek. Hajdu János, a TEK főigazgatója a hvg.hu kérdésére azt mondta, ha valóban gázrobbanás történt, annak az erejét nem lehetett volna csökkenteni.

Tompos Márton, a Momentum képviselője ugyanakkor úgy értesült, hogy Kónya családja 75 millió forint összegű kártérítést kapott egy peren kívüli egyesség részeként. A politikus ezért írásban kérdezte meg Pintér Sándort, hogy

  • kapott-e a család peren kívüli egyezség részeként kártérítést;
  • ha igen, akkor megállja-e a TEK-főigazgató kijelentése, miszerint hasonló esetben most is pont ugyanúgy kellene eljárni, ahogyan az az esztergomi tragédiánál történt;
  • indult-e bármilyen belső vizsgálat a halálesetet követően akár a TEK-nél, akár a belügyminisztériumnál.

Pintér helyett a tárca nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki érdemben nem reagált a 75 millió forintos összeget, belső vizsgálatot firtató kérdésre.

Azt ugyanakkor közölte, hogy a TEK eddig nem fizetett kártérítést, mivel az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást indított, ami jelenleg is folyamatban van. Bár a TEK Rétvári szerint a vonatkozó jogszabályok értelmében

vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonyával összefüggésben keletkezett kárért,

azt csak az ügy jogerős lezárása után lehet kifizetni.