szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Még nem tudni, hogy miért csaptak fel a lángok.

Szerda este gyulladt ki a Spar szentendrei áruháza, a tűzeset több száz millió forintos kárt okozott a raktárban – közölte a vállalat kommunikációs vezetője. Maczelka Márk hozzátette, hogy a tűz oka egyelőre ismeretlen.

A Spar tájékoztatása szerint két munkatársukat az eset miatt elővigyázatosságból este kórházba vitték, de azóta már kiengedték őket. A szentendrei áruházban 37-en dolgoznak, a Spar csütörtökön mindenkinek ajánlott munkát.

A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint a Spar Dunakanyar körúti épületének raktárrészében keletkezett a tűz szerdán kora este. A lángok később továbbterjedtek, ezer négyzetméteren égett az épület belső része és a tetőszerkezete, a tűzoltóknak végül este fél tíz után nem sokkal sikerült körülhatárolniuk a lángokat, éjfél után pár perccel pedig meg is szüntették a tüzet.

Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője a hvg.hu kérdésére elmondta: senki nem sérült meg, mindenki időben kijutott a raktárból.

Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt a Telexnek azt mondta, hogy a tűzriasztó megszólalása után a dolgozók körbejárták az épületet, de sehol nem látták, hogy füst vagy tűz lenne, ezért lemondták a riasztást. A polgármester szerint az épület vasszerkezete is megrogyott, de a környező kis üzleteket sikerült megmenteni.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.