szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Most Rudolf Péternek kell döntenie az ügyben.

Összesen 71 írásban és személyesen tett bejelentéssel foglalkozott a Vígszínház felügyelőbizottsága azok után, hogy a társulat több egykori és jelenlegi tagja is bírálta az azóta távozó igazgató, Eszenyi Enikő vezetési módszereit. Többek között azt állították, hogy a volt igazgató verbális erőszakot, nyilvános megalázást alkalmazott a közös munka során.

A Főpolgármesteri Hivatal közölte, hogy a főpolgármester-helyettes által az ügyben indított vizsgálat lezárult, a július 7-9. között tartott meghallgatások megállapításairól pedig Gy. Németh Erzsébet tájékoztatta a Vígszínház új igazgatóját, Rudolf Pétert, felkérve, hogy „saját hatáskörében intézkedjen a felügyelőbizottság megállapításait illetően, hozza meg azokat a döntéseket, amelyek biztosítják a színházban folyó szakmai munka nyugodt légkörét”.

Közölték azt is, hogy

a Főpolgármesteri Hivatalban folyamatban van egy, az intézményekre – így a színházakra is – vonatkozó etikai kódex kidolgozása, amely iránymutatást ad az ilyen esetek kezelésére.

Rudolf Péter a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy megkapta a tájékoztatást a felügyelőbizottság által lefolytatott vizsgálatról, és „a színház dolgozóival, a szakszervezettel, a tárvezetőkkel és a megalakuló művészeti tanács tagjaival egyeztetve, az ő véleményüket figyelembe véve” fogja meghozni a szakmai döntést.

Eszenyi Enikő a volt és jelenlegi társulati tagok vádjai után végül március 19-én vonta vissza az igazgatói pályázatát.

hvg.hu Kult

Hiányoljuk Eszenyi Enikő bocsánatkérését – közös nyilatkozatot adtak ki a volt vígszínházi tagok

Helyénvalónak tartják, hogy Eszenyi Enikő múlt héten visszavonta igazgatói pályázatát, de ez a fejlemény nem elégséges. A Vígszínház társulatának egykori tagjai egy új, közös nyilatkozatban kérik a fenntartót, hogy független szakértőkkel vizsgálják meg: a felidézett események jogilag is kimerítik-e a munkahelyi zaklatás fogalmát.