szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nagy munkája van a pártnak abban, hogy visszavették őket az EPP-be, nem adnák könnyen a helyet.

A KDNP mindent tud, és mindent ért, de marad a Néppártban – idézi Semjén Zsolt szűk körben elmondott mondatait az atv.hu.

A KDNP elnöke hozzátette, „vért izzadt”, hogy Giczy György (a KDNP volt elnöke – a szerk.) kizárása után visszavigyék pártját a Néppártba, de vatikáni és magas néppárti körök is maradásra kérik őket, akkor is, ha a Fidesz kilépne.

Az elnök szerint a KDNP céljai változatlanok: vissza akarják vinni a Néppártot „az Adenauer által meghatározott kereszténydemokrata ösvényre”, amelynek meghatározó két pontja pedig a keresztény civilizáció, kultúra és a nemzeti sokszínűség tisztelete.

Semjén Zsolt elismerte, hogy most a KDNP bennmaradásához a Néppártban „nagy hit kell”, de azt mondta, hogy „ez megvan”, KDNP-nek nagy a hite.

Orbán Viktor péntek reggel a közrádiós interjújában azt mondta, hogy csütörtökön „egy centire” volt csak a Fidesz attól, hogy kilépjen Néppártból. A néppártiak túlnyomó többsége is megszavazta ugyanis ellenünk a jogállamiság romlásáról és a 7-es cikkelyes eljárásról szóló határozatot.

A KDNP-nek egyetlen EP-képviselője van.