szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A francia kormányfő azt ígérte: az állam a lehető legkeményebben fel fog lépni a köztársasági eszme védelmében.

„A köztársaságot szúrta szíven egyik védelmezőjén keresztül az iszlamista terrorizmus” – így reagált Jean Castex kormányfő a Twitteren arra a bestiális gyilkosságra, amelynek során egy moszkvai születésű csecsen diák késsel megölt és lefejezett egy középiskolai történelemtanárt Párizs külvárosában.

„A tanáraival szolidaritást vállalva az állam a lehető leghatározottabban fog reagálni, azért, hogy a köztársaság és annak polgárai szabadon élhessenek. Soha nem fogjuk föladni. Soha” – üzente a kormányfő.

Pénteken hasonlóan határozott hangnemben beszélt Emmanuel Macron francia elnök a gyilkosság helyszínén.

A tanár, a 47 éves Samuel Paty az óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadságról beszélt. Az osztályból több tanuló szülei is tiltakoztak emiatt, a pedagógust pedig állítólag megfenyegették.

Pénteken egy 18 éves, moszkvai születésű csecsen fiú a nyílt utcán késsel megölte Paty-t, majd levágta a fejét. A rendőrök lelőtték, mert nem engedelmeskedett a felszólításuknak.

Jean-Francois Ricard terrorelhárítási főügyész elmondta, hogy terrorista indítékkal elkövetett gyilkosság miatt nyomozást indítottak az ügyben. Hozzátette azt is, hogy

az elkövető márciusban menekült státust és tízéves tartózkodási engedélyt kapott Franciaországban, és nem volt ismert a titkosszolgálatok előtt.

Franciaország számos csecsennek nyújtott menedéket azóta, hogy az orosz hadsereg offenzívát indított iszlamista csecsen szakadárok ellen a kilencvenes években és a kétezres évek elején.

A hatóságok őrizetbe vették az elkövető több családtagját. Összesen kilenc embert fogtak el, köztük a gyilkos szüleit, nagyapját, 17 éves öccsét, egyik diáktársának apját és egy másik férfit, valamint több barátját – mondta el Ricard. A főügyész hozzátette: az elkövető apjának egyik féltestvére 2014-ben csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában.

A nyomozás előzetes eredményei szerint a gyilkos a helyi diákoktól kérdezősködött Samuel Paty-ról. A földrajz-történelem szakos oktató fejéről fényképet is közzétett a Twitteren. A hozzá tartozó üzenetben azt írta: üzeni a „hitetlenek vezetőjének”, Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy végzett egy „pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamed prófétát”.

A párizsi orosz nagykövetség közölte: a támadónak nem volt kapcsolata Oroszországgal.

A meggyilkolt tanár középiskoláját gyászolók lepték el. Többen tanár vagyok felirattal jelentek meg a helyszínen.

2015 januárjában Párizsban két dzsihadista merénylő vérfürdőt rendezett a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségében: 12 embert agyonlőttek, 11 másikat megsebesítettek. A terrortámadást azzal indokolták, hogy bosszút akartak állni azért, mert a lap karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról.

Három héten belül ez már a második terrorista indíttatású támadás Franciaországban, amely a Mohamed-karikatúrákhoz köthető. A múlt hónapban letartóztattak egy fiatal pakisztáni férfit, aki hentesbárddal sebesített meg két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újrapublikált Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.