Fekete-Győr András lesz a Momentum parlamenti listavezetője

2021.10.24. 20:30

A Momentum küldöttgyűlése vasárnap úgy döntött, hogy Fekete-Győr András vezesse a párt parlamenti listáját. Ez a közös lista tekintetében azt jelenti, hogy az azon szereplő momentumosok között

az első helyen Fekete-Győr András szerepel majd.

Azt írták, „Fekete-Győr András a Momentum alapítójaként az elmúlt öt és fél évben vezette a pártot - az ő elnöksége alatt lett a Momentum mozgalomból az ellenzék egyik legerősebb pártja, ez idő alatt került két momentumos az Európai Parlamentbe és több, mint 130 momentumos a magyar önkormányzatokba" –  jegyzi meg a párt a közleményében.

Emlékeztetnek „a miniszterelnök-jelölti előválasztási eredményért András vállalta a politikai felelősséget, lemondott, de a Momentum iránti elkötelezettsége és a pártért tett munkája megkérdőjelezhetetlen, ezért döntött listavezetése mellett a Momentum Küldöttgyűlése."

Az már korábban kiderült, hogy Orosz Anna elindul a Momentum elnöki posztjáért.

 (Index)