Kiderült, mi lesz Szilágyi István házának a sorsa

2023.08.01. 06:15
Szilágyi Istvánt három évvel ezelőtt ölte meg a saját fia, egy évvel később felesége is meghalt, így lakatlan maradt a budapesti családi otthon.

Nem lesz már sokáig romos állapotban Szilágyi István egykori otthona. A Bors információi szerint egy vállalkozó vásárolta meg a fővárosi ingatlant és nemsokára munkához is lát. A szakember saját magának és családjának fogja átépíteni az épületet, a lap kérdésére elárulta, hogy nem tervezi továbbértékesíteni azt.

Természetesen tudjuk, hogy ki, vagyis kik éltek a házban, és azt is, hogy mi történt ott évekkel ezelőtt. Nagyon sajnáljuk Szilágyi Istvánt, és azt sem állítom, hogy nem jut majd eszünkbe időnként, hogy kik is jártak ott előttünk

– mondta a Borsnak a vállalkozó, hozzátéve, hogy úgy emlékeznek vissza rájuk, mint elismert művészekre, és igyekeznek nem arra a szörnyűségre gondolni, amit a fiuk tett.

Még 2020 májusában verte halálra egy kalapáccsal saját fia Szilágyi István színművészt. A Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági filmben Lópici Gáspárt alakító színész fiának ügyében helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla, aki jogerősen is életfogytig tartó szabadságvesztést kapott.

Korábban többször is bántalmazta a vele egy házban élő édesapját, 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe is verte, végül pedig megtaposta a férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélték el.