Meghalt Lovas István

2018.06.11. 22:44
Életének 73. évében elhunyt Lovas István újságíró-publicista. A halálhírt Bayer Zsolt közölte a blogján, miután Lovas István nem vette fel egész nap a telefont, és nem jelent meg az esti tévéműsor felvételén.

Elment Lovas Pista címmel közölte Bayer Zsolt a blogjában, hogy meghalt Lovas István publicista, újságíró.

„Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az Echo TV-nek, sem a Magyar Időknek. Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel. Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén" – írta Bayer. 

„Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál.

Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé.

És most nem is tudok mondani semmi többet. Majd később. Isten nyugtasson csöndesen, barátom" – írta Bayer.

Jobboldalon imádták, baloldalon bírálták

Lovas István a Wikipédián szereplő életrajza szerint 1945-ben született. 1984 és 1990 között a Szabad Európa Rádió szerkesztője volt Münchenben, illetve tudósítója New Yorkban. 1990 júliusában tért haza, és az azóta elhunyt barátjával, Méhes Csabával létrehozta az „Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért” szervezetet. 

lovas
Fotó: MTI

1992-től a Pesti Hírlapban kezdett írni, majd számos más napi- és hetilapban publikált, beleértve a Napi Magyarországot, a Magyar Demokratát, a Magyar Fórumot és a Magyar Nemzetet. 1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit. 2004 és 2014 között a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója volt.

Az utóbbi időben a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában publikált, állandó résztvevője volt az Echo TV Sajtóklub című műsorának és sajtószemléket közölt a KarcFM rádióban.

Lovas István azonban nemcsak publicisztikai tevékenységeivel szerzett hírnevet magának, és vált ellentmondásos személlyé a magyar közéletben. Éles, jobboldal melletti kiállása, karcos nyilatkozatai, megnyilvánulásai miatt sokat bírálták a baloldalon már a kétezres évek elejétől kezdve, amikor Bayer Zsolttal és Bencsik Andrással az ATV jobboldali sajtóklubjában szerepelt. Lovas sokat foglalkozott nemcsak a bel-, hanem a külpolitikával is, 2014-ben előfordult, hogy brüsszeli tudósítóként kitiltották az Európai Parlamentből. Pár nappal ezelőtt az LMP-s Ungár Péterrel keveredett vitába egy trágár levél miatt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport