Miért éneklik ma minden magyar iskolában a régi koreai himnuszt?

Ballagnak a diákok az egész országban, és a szívükbe markoló mély meghatottságtól talán fel sem tűnik nekik, hogy egy könnyűvérű nőkről és nemi szervekről szóló kocsmadalt énekelnek. Esetleg egy holland focihimnuszt. Sőt, hangosan beismerik: hamarosan mindannyian droidok lesznek.

Bár a mai ballagási énekek többsége búcsúzásról szóló népdal vagy popsláger, van néhány igen régi darab, amelynek nagyon különös a története. Ezeknek jártunk utána.

Mindannyian droidok leszünk

A Ballag már a vén diák a legismertebb végzős dal. Ahogy az egész ballagás szokása, úgy ez a nóta is Selmecbányáról terjedt el, hasonlóan számos más egyetemi hagyományhoz. Eredetileg persze németül énekelték, hiszen ez volt a diákság közös nyelve az 1700-as, 1800-as években. Sokáig úgy tartották, hogy Tassonyi Ernő vagy Farkas Imre fordította le valamikor a századfordulón, de egy Bányászati Múzeumban őrzött, 1883-as tablóképen már ott van magyarul az egyik versszaka. Tassonyi ebben az évben született, Farkas pedig 4 éves volt, szóval valószínűleg mégsem ők lehettek. A mű történetét feldolgozó Cyberpress-cikk szerint alighanem Csengey Gusztáv evangélikus pap, író, költő lehet az elkövető, aki a jénai egyetemen tanult és a diákdalokat ott ismerhette meg.

A dalszöveg legérdekesebb eleme a

filiszter leszek magam is

részlet. (Mármint ott, ahol nem cenzúrázták az egész sort a dalból.) Mivel ezt a szót a XX. század második felében hol dolgozóra cserélték (bár nagyon nem jön ki a ritmusa), hol miniszterre (ekkora baromságot, hogy lehetne mindenki miniszter), a legtöbben valami pozitív dologra asszociálnak róla. Pedig a filiszter a német diáknyelvben annyit jelent: nyárspolgár, vagyis

Szerintem ez a legőszintébb és legfájdalmasabb ballagási dalsor, nem a sok nyálas búcsúzkodós szóvirág. Kár, hogy a YouTube-on nincs fenn a dalnak egyetlen igazán jó verziója se (vagy túl vannak művészkedve a felvételek, vagy bénácskák).

Éljenek a könnyűvérű lányok!

Nem hiszem, hogy van népszerűbb középkori dal, mint a De Brevitate Vitae, vagy ahogy mindenki ismeri, a Gaudeamus Igitur. A legrégebbi szövegváltozata 1287-ből származik, szóval több mint 700 éves! A ma ismert verzió (amibe egyébként egy állatin, félig német szó is bele van kutyulva) az 1700-as években alakult ki, és a dallam is ekkor született hozzá.

Nemcsak Magyarországon, de az egész világban elterjedt ballagási és egyetemi ének, és vígan éneklik anélkül, hogy tudnák, miről is szól. Pedig a dal egy hagyományos kocsmai nóta, amely valószínűleg a számtalan szép ivós szokással együtt épült be az egyetemi hagyományokba. Szó sincs benne ballagásról, hanem – mint annyi más hasonló vers az ókor óta – arra buzdít, hogy ne keseregjünk a halál felett, inkább éljünk a mának!

Ebbe persze belefér az is, hogy megéljenezzük a könnyűvérű szép lányokat (vivant omnes virgines faciles, formosae), és az asszonyokat is, akik kedvesek a diákokhoz (vivant et mulieres tenerae, amabiles). Bár a szöveget többször cenzúrázták az évszázadok alatt, azért olyan szójátékok még így is benne maradhattak, mint a „vivat membrum”. A membrum ugyanis egyszerre jelenti a tagját is valaminek – mondjuk az egyetemnek –, meg a hímvesszőt is.

Mivel világszerte ismert számról van szó, a dalnak elképesztően sok verziója született. A kedvencem a The Escorts 1962-es boo wopja. Fantasztikus:

A holland focihimnusz Skóciából

Maradjunk a piálásnál: harmadig ballagónótánk sem az egyetemekhez kötődött eredetileg. Magyarul leginkább Régi-régi dalként, olykor Gyertyafény-keringőként emlegetik azt az éneket, melyet az első sora alapján – „Jut még eszedbe kedvesem a boldog ifjúság” – biztos mindenki ismer.

Robert Burns, a skótok nagy költője 1788-ban írt egy verset Auld Lang Syne címmel, egy régi skót népdalra. Bár valószínűleg a dallama is kicsit más lehetett az eredetinek (állítólag nem volt ilyen keringős, ¾-es lüktetése), hamarosan világsláger lett belőle. Gyakorlatilag mindenféle búcsúzáskor énekelik: ballagáson, temetésen, az angolszászoknál pedig óévbúcsúztatónak az újév első perceiben, amikor nálunk a Himnuszt szokás.

Itt egy egész jó tradicionálisan hangszerelt verziója (de például ez is nagyon szép változat)

Az eredeti szövege persze teljesen más volt, mint a magyar – például a nagyivó Robert Burns változatában az a visszatérő tanulság, hogy koccintsunk, s ürítsük poharunkat. A ballagásokon egy ennél jóval szolidabb és kommerszebb változat terjedt el (bár készített amúgy átiratot belőle a szövegíró-legenda G. Dénes György, vagyis Zsüti is).

A dalnak számtalan rosszabbnál rosszabb, érzelgősebbnél érzelgősebb feldolgozása van, és persze adja magát a kelta punk verzióra is, ilyen is szép számmal akad. (A Pogues is megpróbálta eljátszani 1984-ben, sajnos nem sikerült.)

Érdekes, hogy egyes országokban milyen karriert futott be az ének. Koreában, ahol nyugati misszionáriusok terjesztették el a dalt, ez lett az ország hivatalos himnuszának  dallama a múlt század első felében. Csak a II. világháború után változtattak rajta, azóta arrafelé is ballagásokat kísér az Auld Lang Syne. 

Hollandiában viszont André Hazes adta elő focihimnuszként az 1988-as Eb alkalmából, felsorolva benne a teljes válogatott keretet. A bajnokságot amúgy a hollandok nyerték meg. A Wij houden van Oranje című szép felvétellel búcsúzunk a kedves olvasóktól, felejthetetlen pillanatokat kívánva a ballagó diákoknak:

Ha további dalok eredetére is kíváncsiak, kövessék zenetörténeti sorozatunkat a Facebookon!

(Borítókép: Ballagás a Teleki Blanka Szakközépiskola és Gimnáziumban Budapesten, 2012. májuss 4-én.  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)