Max Verstappen már a rajtnál megnyerte a Mexikói Nagydíjat

GettyImages-1351900190
2021.11.07. 21:58
Mexikóvárosban Max Verstappen tudott győzni, Lewis Hamilton mentette a menthetőt és megvédte a második pozícióját Sergio Pérezzel szemben. A holland tovább növelte az előnyét a vb-összetettben.

Az idei Mexikói Nagydíjon biztos volt, hogy nem az időjárás alakítja majd a szálakat. A Mercedes pénteki gyengélkedése szombatra feltámadást hozott. Olyannyira, hogy a német gárda foglalhatta el az első sort a rajtrácson Bottas–Hamilton sorrendben, Verstappen csak a harmadik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. A szabadedzések alapján szinte biztosra vehető volt a Red Bull elsősége, de a Mercedes ismét talált valamit, amit élesben is reprezentálni tudott. Hamilton az időmérő utáni nyilatkozatában elmondta, hogy valóban ők sem tudják mi történt, miért volt ilyen jó a tempójuk a kvalifikáción.

Az, hogy ott vagyunk az első sorban ez hatalmas eredmény most. Nem tudjuk mi történt, tényleg jobbak voltunk most a Red Bullnál. Nagyon jó csapatmunka volt

 – vélekedett a címvédő.

Lewis Hamilton bizakodó volt a 12 pontos hátrány ellenére is, ám Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke kevésbé. Egy hétvégi interjúban elmondta, hogy ő inkább Max Verstappenre fogadna, ha az idei év világbajnokáról kérdezik.

Ami a rajtfelállást illeti, az időmérős eredményektől nagyban eltérő rajrpozíciókat láthattunk a pilóták felállásánál. Az FIA teljesítette a kötelező büntetéseket. 

Lance Strollról és Cunoda Jukiról pár napja már tudni lehetett, hogy büntetés vár rájuk motorerőforrás-csere miatt, Lando Norris és Esteban Ocon sem úszta meg, a versenyigazgatóság vasárnap a mezőny legvégére sorolta őket. George Russell öt rajthelyes büntetéssel számolhatott váltócsere miatt a Mexikói Nagydíjra. Íme, a kialakult rajtrács.

Egy biztos, a Pérez szurkolók lelkesedése töretlen, hatalmas személyi kultusz övezi a mexikói pilótát hazájában. Tömött lelátók várták Sergiót vasárnap, a szurkolók bíztak kedvencük győzelmében, ami nem volt egy lehetetlen küldetés a negyedik helyről. Hosszú az út az első kanyarig, a szélárnyékkal is tudnak játszani a pilóták. Sokan Hamilton és Verstappen összeakadására tippeltek a rajt utáni pillanatokban. A szárazpályás gumistratégiákon volt a fókusz, a pilóták gumikezelése is kardinális pontnak számított ebben a kiélezett küzdelemben.

A rajtot a harmadik helyről Max Verstappen tökéletesen kapta el, a holland szélárnyékot fogott, rövid féktávot vett és mindkét Mercedest megelőzte az első kanyarban.

Bottas megforgott, a finn Daniel Ricciardóval kontaktolt, a pole pozíciót szerző versenye hamar kettétört. A középmezőny feltorlódott, amit Cunoda Juki Alpha Taurija és Mick Schumacher Haas Ferrarija bánt. A baleset következtében biztonsági autós fázis következett.

A Red Bull a verseny elején stratégiai előnybe került. Verstappen az élre, Pérez a harmadik helyre jött fel. A Mercedes innentől csak Lewis Hamiltonnal számolhatott, Bottas a mezőny végére került. 

Az újraindítás után Verstappen el tudott szakadni Hamiltontól, 10 kör után már több mint három másodperc előnye volt a hollandnak. 

Túl gyors!

– konstatálta a brit versenymérnökének, Peter Bonningtonnak.

Pierre Gasly stabilan tartotta a rajt után megszerzett negyedik helyét. A Ferrarik is biztató teljesítményt mutattak az ötödik-hatodik helyen Leclerc, Sainz sorrendben. Az élmenőknél viszont tovább mélyült a különbség. Verstappen előnye már több mint hét másodpercre nőtt a 20. kör után a címvédővel szemben. Pérez pedig szép csendben Hamiltonra is felzárkózott. A stratégák elkezdhettek gondolkodni egy győzelmet érő gumistratégián egy jól időzített kiállással egybekötve.

Hamiltont a Mercedes a 30. körben kihozta kerékcserére, hogy elkerüljék a Pérezzel való pozíció cseréjét. Kockázatos volt, mivel a brit Leclerc mögé került a pályán. 

Verstappen kerékcseréje is megtörtént a 34. körben. Pérezt a Red Bull vezető pozícióban kint tartotta, próbálták minél inkább kihúzni a mexikói a bokszkiállását, hogy a második hely biztosított legyen.

Eközben Bottas próbált felzárkózni és pontokat menteni a Mercedesnek, több-kevesebb sikerrel. A finn a 12. helyig jött fel, majd a csapat a bokszkiállását elrontotta, komoly másodpercek maradtak a finn kerékcseréjében a bal első gumi levétele közben.

A 41. körben a Red Bull Pérez bokszkiállását is abszolválta. Sikeresen, de a pályapozíciót illetően a harmadik helyre jött vissza, viszont a következő 30 körben gumielőnnyel számolhatott Hamiltonnal szemben.

A hajsza elkezdődött. Hamilton jól menedzselte a gumikat, közel azonos tempót tudott hozni, mint az élen autózó Verstappen. Pérez az új gumikon viszont ennél is gyorsabb tudott lenni, folyamatosan lila szektorokat autózva elkezdte a felzárkózást. Az 57. körben már csak két másodperc volt a differencia a két pilóta között.

A 61. körben Pérez már DRS távolságon belülre került Hamiltonhoz képest. Már csak az előzési pozíció hiányzott a mexikóinak, hogy a pályán gyűrje le a hétszeres világbajnokot a hazai közönség előtt. A brit mindent beleadott és tökéletesen autózott, a mexikói nem tudott konkrét előzési helyzetbe kerülni, így Hamilton megtartotta a második helyét. Max Verstappen már a rajtnál megnyerte a Mexikói Nagydíjat. A dupla dobogó is összejött a Red Bullnak, a konstruktőröknél egy pont a hátrányuk, Verstappen viszont 19 pontra növelte az előnyét az egyéni vb-tabellán.

Futam utáni interjúk

Max Verstappen:

Óriási a hangulat itt, a szurkolók imádják az F1-et. Valóban, a rajtnál próbáltam minél később fékezni, onnantól csak a saját versenyemre koncentráltam. Austinban is sikerült, most is sikerült. Jól állunk, de bármikor fordulhat a kocka.

Lewis Hamilton:

Mindent beleadtam, de Max egyszerűen gyorsabb volt a hétvégén. A nyomás sokszor rajtam van ebben a szezonban, ahogy most Pérez által a végén, de ez nem igazán zavart meg, nagyon élveztem a versenyt.

Sergio Pérez:

Többet akartam ennél, egy második helyet akartam hozni legalább a Red Bullnak. Mindent, a teljes szívemet beleadtam, tényleg hallottam a szurkolókat az autóból, elképesztő volt.

A F1-es mezőny egy hét múlva Interlagosba utazik, a Brazil Nagydíj helyszínére.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Lars Baron / Getty Images)