eur:
394.08
usd:
365.23
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Az ellenzéki pártok Értékelni jöttünk! címmel meghirdetett tüntetésének résztvevői a Szent György téren Orbán Viktor évértékelő beszéde után 2019. február 10-én.
Nyitókép: Mohai Balázs

Az ellenzék a Várban és a számvevőszék épületénél tüntetett

Az ellenzék közös tüntetésen bírálta a miniszterelnököt és évértékelőjét, de a pártok közleményben is reagáltak a beszédre.

A kormányfő évértékelőjét bírálták és a demokrácia állapotát kérték számon az ellenzéki pártok közös demonstrációjának felszólalói. A Köztársasági Elnöki Hivatal és a Miniszterelnökség épülete előtt tartott közös tüntetésen a szónokok pontokba szedték, hogy véleményük szerint milyen fontos témák maradtak ki a miniszterelnök beszédéből. A pártok közleményben is reagáltak.

MSZP: Orbán Viktor retteg

AZ MSZP gyűlölködőnek tartja a miniszterelnöki beszédet, és komédiásnak nevezi Orbán Viktort. A párt szerint csak újabb eladósodáshoz vezethet a tízmilliós kölcsön, amelyet a fiatal párok életkezdéséhet adna a kormány. Az MSZP úgy véli, a Fidesz vezetőinek kedvez az adómentesség is, amelyet a legalább négy gyermeket felnevelő anyák kaphatnak majd. A párt közleménye úgy értékeli, a miniszterelnök fél, ezért foglalkozik egyre többet foglalkozik az ellenzéki összefogással, és a baloldali főpolgármester-jelölttel. A párt úgy fogalmaz: "Orbán úgy tűnik retteg, és erre bizony van is oka".

Karácsony: Orbán megijedt az egységes ellenzéktől

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök láthatóan megijedt az ellenzék egységes fellépésétől, ezért vette ilyen "közönségesre" a hangvételt. A politikus arra reagált, hogy Orbán Viktor a politikust bírálta. Úgy fogalmazott: "azt kell hallanunk, hogy a zsidó származású képviselők listázása nem jelent antiszemitizmust, és aki ezt mondja, még főpolgármester akar lenni, "ahelyett, hogy csendben elkullogna a kertek alatt". "Erre csak annyit mondhatunk: szégyen!" - tette hozzá a miniszterelnök. Karácsony Gergely erre azzal válaszolt, hogy "Bayer Zsolt kebelbarátjának, az európai szélsőjobb fő szövetségesének nevezte a kormányfőt.

DK: üres ígérgetés

Demokratikus Koalíció üres családpolitikai ígérgetésnek nevezte az Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjén elhangzottakat.Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője közleményében azt írta: az ország világosan értékelte a Fidesz családpolitikáját. Az elmúlt években 600 ezer magyar ment külföldre - zömében fiatalok -, lassan pedig eljön a kor, amikor külföldön több magyar születik majd, mint itthon. A párt nehezményezte, hogy Orbán Viktor beszélt bölcsődei ellátásról, miközben 2010-ben ő állította le a Gyurcsány-kormány bölcsődeépítési programját.

Liberálisok: Orbán elől külföldre menekülnek a fiatalok

A Liberálisok szerint Magyarország problémája továbbra sem a bevándorlás, hanem a történelmi léptékű kivándorlás. Azt írták: a magyar fiatalok a kilátástalanság, a Fidesz szabadságellenes politikája, a brutális léptékű korrupció, a széteső egészségügyi ellátás és az egyre gyatrább oktatás miatt tízezrével hagyják el az országot évről évre, és többségük soha nem tér vissza. A Liberálisok szerint ez a Fidesz és Orbán Viktor felelőssége.

Az ÁSZ székháza előtt is tüntettek

A budai Várból az Állami Számvevőszék épülete elé vonuló menet elején az ellenzéki pártok képviselői, az "Ellenállás 2019 Magyarországért" feliratú molinót vitték.

A menet útközben megállt a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt, ahol a "Szabad ország, szabad tudomány" rigmust skandálták.

A pártok képviselői úgy vélekedtek, hogy a Fidesz az Állami Számvevőszék felhasználásával, adminisztratív eszközökkel igyekszik ellehetetleníteni tevékenységüket.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője azt mondta: pontosan tudható, hogy az ellenzéki pártok után bárki a célkeresztbe kerülhet, aki szembemegy a Fidesszel, ezért az ellenzéki pártoknak együtt kell működniük.

Nemes Balázs, a Momentum képviselője emlékeztetett arra, hogy az Állami Számvevőszéket Domokos László volt fideszes képviselő irányítja. Ez a Fidesz demokráciája - tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke úgy vélekedett: tarthatatlan, hogy a Fidesz politikai ellenfeleinek ellehetetlenítésére használ független állami intézményeket. A következő választásokon "zárt alakzatban" kell indulniuk az ellenzéki pártoknak, mert ha nem, el fogják takarítani őket - mondta.

Sermer Ádám, a Liberálisok képviselője közölte: az ÁSZ szégyent hoz a magyar demokráciára és a magyar jogállamiságra, mert nem más, mint "fideszes vámszedőszék".

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a kormány nem kormányoz, csupán elégtételt vesz, és az összes állami intézményt az ellenzéki hangok elhallgattatására használja.

Kepli Lajos, a Jobbik felszólalója szerint mára valamennyi állami hivatal fideszes pártszékházzá vált, és a hatalom nem válogat a kialakult ellenállás elfojtását szolgáló eszközökben.

Budapest, 2019. február 10.
Ellenzéki politikusok az Értékelni jöttünk! címmel meghirdetett tüntetése Orbán Viktor évértékelő beszéde után Budapest belvárosában, az Állami Számvevőszék székházánál 2019. február 10-én.
MTI/Mohai Balázs
Budapest, 2019. február 10. Ellenzéki politikusok az Értékelni jöttünk! címmel meghirdetett tüntetése Orbán Viktor évértékelő beszéde után Budapest belvárosában, az Állami Számvevőszék székházánál 2019. február 10-én. MTI/Mohai Balázs

Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője felidézte, hogy amikor "Magyarország köztársaság" volt, az ÁSZ megbecsült intézmény volt. Ma az ÁSZ dolgozóit kirúgják, ha tisztességesen végzik a munkájukat - mondta.

A demonstráció végén az ellenzéki pártok képviselői "Fidesz-pártszékház" feliratú matricákat ragasztottak az ÁSZ székházának bejáratára.

Az összes pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok szerint ellenőrzi az Állami Számvevőszék - reagált a szervezet a demonstrációra közleményben. Az ÁSZ leszögezte: a pártok gazdálkodásában feltárt törvénysértésekért az érintett szervezeteknek kell vállalniuk a felelősséget.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×