Trump első elnöki vétójával fenntartja a rendkívüli állapotot

Donald Trump amerikai elnök pénteken megvétózta a kongresszus rendkívüli állapotot elutasító döntését.

Elnöksége első vétóját Trump a Fehér Házban jelentette be Kirstjen Nielsen, a belbiztonsági tárca vezetője és William Barr igazságügyi miniszter jelenlétében. Az aláírási ceremónián jelen voltak olyan családok is, akiknek tagjait illegális migránsok gyilkolták meg.

„A kongresszus szabadon dönthet erről a határozatról, és nekem az a kötelességem, hogy ezt megvétózzam. Büszkén vétózom meg” – fogalmazott Trump a vétóról szóló dokumentum aláírásakor az Ovális Irodában. Hangsúlyozta, hogy a déli határokon uralkodó helyzet „veszélyes” és „megszámlálhatatlanul sok amerikait sodor veszélybe”.

Kirstjen Nielsen szintén az általa is veszélyesnek ítélt helyzetre hívta fel a figyelmet, William Barr pedig leszögezte: az elnök vétója teljesen jogszerű. A miniszter megjegyezte: a határon kialakult helyzet „pontosan az a típusú helyzet, amely indokolja a rendkívüli állapotot”.

A rövid ünnepségen az elnök megköszönte a javaslatát támogató republikánus politikusok voksát, az elutasító szavazatokat pedig „a valóság elleni szavazatnak” minősítette.

Donald Trump amerikai elnök megvétózza a kongresszus rendkívüli állapotot elutasító határozatát a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában 2019. március 15-én.(EPA/SHAWN THEW)

Trump február 15-én a Fehér Házban tartott sajtókonferencián jelentette be a rendkívüli állapot kihirdetését, hogy a kongresszus megkerülésével teremtse elő a pénzügyi forrásokat a mexikói-amerikai határon építendő falhoz. Tervét először a kongresszus alsóháza, majd csütörtökön a szenátus, azaz a felsőház is leszavazta. A szenátusban 12 republikánus politikus csatlakozott a demokratákhoz, és megszavazta az elutasító javaslatot.

A törvényjavaslat most ismét a kongresszus egésze elé kerül, ahol elemzők szerint nagy valószínűséggel nem lesz meg a kétharmados szavazati többség, így az elnöki vétó véglegesnek tekinthető.

Az igazságügyi minisztérium már a múlt héten levélben tudatta Mitch McConnell szenátorral, a republikánusok szenátusi frakciójának vezetőjével: Donald Trump döntése a rendkívüli állapot kihirdetéséről jogszerű, az elnöki hatáskör lehetőséget ad erre. „Az elnöki kiáltvány a rendkívüli állapotról ésszerűen értelmezte a jelenlegi helyzetet határbiztonsági és humanitárius válságként” – fogalmazott a levélben Stephen Boyd miniszterhelyettes, majd leszögezte, hogy „a határon uralkodó válság rendkívüli állapotként is jellemezhető, még ha nem is teljesen új jelenség”.

Az Egyesült Államok 15 tagállama egyébként már korábban bíróságra vitte a tervezett falépítés ügyét.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »