Magyar Kultúra Napja magyar kultúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Színházi előadásokkal, díjátadókkal, koncertekkel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, irodalmi és zenei estekkel is ünneplik ma országszerte a magyar kultúra napját.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Szentendrén közös Himnusz-éneklést rendeznek és több településen ezen a napon adják át a kulturális díjakat is. Cegléden a Sárik Péter Trió ad koncertet. Vácon a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében gálaműsort rendeznek, amelynek részeként adják át a városi művelődési díjakat.

A magyar kultúra napja - Ingyenes séták a Fiumei úti sírkertben Forrás: Csudai Sándor - Origo


A Magyar Állami Operaház a Zeneakadémiával közösen Kortárs Opera Showcase címmel három új magyar operából mutat be részleteket az Erkel Színház Bernáth Büféjében szerdán.
Három előadással mutatkozik be a Zentai Magyar Kamaraszínház Budapesten: a Bethlen Téri Színházban szerdától péntekig tartó Vendégváró Fesztiválon Kosztolányi Dezső, Carlo Goldoni és Mark Twain műve alapján készült produkció is látható.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében gálaműsorokkal, író-olvasó találkozóval, kiállításokkal és díjátadóval ünnepelnek.
Csongrád megyében is kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, színházi előadásokkal, elismerések átadásával köszöntik a magyar kultúra napját. Szerdán tartják a 45 éve alapított Csongrádi Művésztelep jubileumi tárlatának megnyitóját. A Térben síkban című kiállítás a Csongrád Galériában látható. Szerdán a makói József Attila Múzeumban Aba-Novák Vilmos alkotásaiból nyílik kiállítás, Álarc nélkül címmel.
Komárom-Esztergom megyében is díjátadóval, kiállítással, mesejátékkal, irodalmi és zenei előadásokkal ünnepelnek. Komáromban szerdán a városházán a helyi művészeti egyesületek adnak gálaműsort. Tatabányán a Jászai Mari Színházban a Tatabánya Kultúrájáért díjat, valamint művészeti ösztöndíjat adnak át. Az ünnepi műsorral a 120 éve született Szabó Lőrincre emlékeznek.
Fejér megyében koncertekkel, filmvetítésekkel és kiállítás megnyitókkal ünnepelnek. Dunaújvárosban a Szent Efrém Férfikar ad koncertet az evangélikus templomban, az eseményen díjakat is átadnak. Kápolnásnyéken a Zenén túli beszélgetések programsorozat keretében Vásáry Tamás zongoraművész, karmester Oláh Vilmos hegedűművésszel beszélget a Halász-kastélyban.
Bács-Kiskun megyében himnusz- és mesemondó verseny, filmvetítés, kiállítás, zenés irodalmi est, hangverseny és könyvbemutató szerepel a programok között.
Zala megye városaiban kiállításokkal, az irodalmat és a komolyzenét ötvöző gálaesttel ünneplik a magyar kultúra napját. A programsorozat keretében népzenei együttesek lépnek fel és a látogatók betekinthetnek a közgyűjtemények tudományos munkájába is.
Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban kiállítás, előadás, kötetbemutató beszélgetés, irodalmi műsor és mesés társasjáték színesíti a programot.
Veszprémben kiállításokkal, koncerttel és szabadtéri színházi produkciókkal készülnek az eseményre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.