Koronavírus-járvány
Koronavírus - Már kétszázmillió forintnál több adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára
Az adományokat karitatív szervezeteken keresztül fogják eljuttatni a rászorulóknak.
2020.04.16 11:34MTIMár több mint kétszázmillió forint adomány érkezett a veszélyhelyzet elrendelése óta a nemzeti összefogás vonalán, illetve számlaszámán keresztül - jelentette be Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke csütörtökön Csömörön.
Az adományokat karitatív szervezeteken keresztül fogják eljuttatni a rászorulóknak - tette hozzá.
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a CaliVita International magyarországi képviseletének 61 millió forint értékű, az NHKT-nak és segélyszervezeteknek szánt vitaminfelajánlása átadásán vett részt Csömörön.
Soltész Miklós az eseményen felidézte: hét éve, a dunai árvíz idején hozta létre a kormány a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy összekösse a karitatív szervezeteket, a Belügyminisztériumot és a szociális terület képviselőit. Így juttatják el az adományokat a szociális intézményekbe, idősotthonokba és a fogyatékossággal élők intézményeibe.
Tátrainé Szilágyi Ágnes, a CaliVita Magyarország képviselője elmondta, hogy az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport felhívására ajánlott fel cégük 61 millió forint értékű vitamint az NHKT-nak és segélyszervezeteknek.
Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője arról beszélt: a magánszemélyek, vállalatok adományozásaiból is látszik, milyen széles körű a járvány megfékezéséért létrejött összefogás.
Hozzátette: azért is örül a CaliVita adományának, mert a koronavírus-járvány idején különösen fontos az erős immunrendszer. A karitatív szervezetek juttatják el a vitaminokat a legrászorultabb családoknak, sokszor a saját egészségüket is kockáztatva - mondta az akciócsoport vezetője.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06