Atomenergia

Megvan, ki lesz a Paks II. Atomerőmű építési projekt igazgatója

Az eddigi igazgatóhoz, Alekszandr Mertenhez tartoznak továbbra is a stratégiai ügyek, beleértve a projektet érintő politikai, pénzügyi és jogi együttműködés koordinálását.

2023.11.21 17:29MTI

A Roszatom Vitalij Poljanyint nevete ki a Paks II. Atomerőmű építési projekt igazgatójának november 20-tól - közölte az orosz atomenergetikai konszern kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az eddigi igazgatóhoz, Alekszandr Mertenhez tartoznak továbbra is a stratégiai ügyek, beleértve a projektet érintő politikai, pénzügyi és jogi együttműködés koordinálását.

Az új vezető fogja irányítani az új atomerőművi blokkok építését, az építéshez szükséges anyagok és berendezések valamint a terv- és kivitelezési dokumentáció biztosítását - írják a közleményben.

Vitalij Poljanyin kinevezése előtt a Belorusz Atomerőmű építési projektigazgatója volt, az atomerőmű 2023. november elején kezdte meg a kereskedelmi üzemet.

A Paks II. Atomerőmű projekt a 2014. január 14-én megkötött orosz-magyar kormányközi egyezmény, és az új erőmű építését célzó három szerződés alapján valósul meg. A Paks II. Atomerőmű építésére vonatkozó létesítési engedélyt 2022 augusztusában adta ki a magyar nukleáris hatóság, az Országos Atomenergia Hivatal. A két VVER-1200 típusú, 3+ generációs blokkal felszerelt Paks II. Atomerőmű kulcsrakészen fog megépülni.

A Paks II. Atomerőmű az első orosz projekt az Európai Unió területén. Oroszországban már sikeresen üzemel négy VVER-1200 típusú blokk, valamint két ugyanilyen típusú Belaruszban. A Roszatom állami konszern megrendelésállománya 10 országban 33 blokkra terjed ki - közölte a Roszatom.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.