Románia-magyarság

A magyar nyelvi jogok ellen tüntettek Bukarestben

A magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen rendezett tüntetést vasárnap Bukarestben a kormány épülete előtt két - főleg Székelyföldön tevékenykedő - román civil szervezet.

2019.07.08 03:30MTI

A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma, illetve a Nemzet Útja nevű egyesület felhívására több mint száz tüntető érkezett román zászlókat lengetve a tér egy román nemzeti színű óriáslobogóval elkerített sarkába. Többségüket a Fratia Ortodoxa (Ortodox testvériség) feliratú kisbuszok hozták Bukarestbe.

A tüntetők a bukaresti kormány "árulása" ellen tiltakoztak, mivel szerintük a Viorica Dancila szociáldemokrata kormányfő vezette kabinet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "zsarolásának" engedve olyan nyelvi jogokat épített be a frissen elfogadott közigazgatási kódexbe, amelyek a második hivatalos nyelvvé teszik Romániában a magyart. Az RMDSZ éppen ellenkezőleg, visszalépésnek tartja az új kódexet az anyanyelv használatának szempontjából.

A közösségi portálokon Stop RMDSZ jelmondattal összehívott tüntetésen a résztvevők közül sokan román népviseletben voltak és többen Nemet mondunk az etnikai autonómiára, Elég a románok diszkriminálásából Románia szívében, Romániában a hivatalos nyelv a román feliratú táblákat emeltek a magasba.

A demonstráció szónokai szerint ideje véget vetni annak, hogy a románok "továbbra is rabszolgák legyenek őseik földjén". Nehezményezték, hogy a székelyföldi önkormányzati testületek üléseit magyarul tartják és a román képviselők csak a szinkrontolmácsolásból értesülnek az elhangzottakról.

A tüntetők szerint az új kódex - azáltal, hogy a nyelvi jogok érvényesítését a központi közigazgatás helyi szerveitől is megköveteli - valójában a helyiről központi szintre emeli a kisebbségi anyanyelv használati jogokat, ami értelmezésük szerint országszerte második hivatalos nyelvvé teszi a magyart.

A demonstráció hangadói szerint a kódex eltörölte a nyelvhasználati küszöböt, így az RMDSZ már olyan településeken is követelheti a nyelvi jogok érvényesítését, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékot.

A román kormány szerdán sürgősségi rendelettel módosította a közigazgatási törvénykönyv egyes anyanyelvhasználati rendelkezéseit. Az RMDSZ pénteki közleménye szerint csorbítja a kisebbségi jogokat és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a most hatályba léptetett új közigazgatási kódex, amely pénteken jelent meg a hivatalos közlönyben.

Az RMDSZ a visszalépések között említette a megszerzett jogok védelmének eltörlését, azt, hogy a helyi tanács dokumentumait ezután kizárólag románul hozzák nyilvánosságra, és azt is, hogy a kisebbségek által lakott településeken is kötelezik a közintézményeket, hogy az állam nyelvén is kommunikáljanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.