Jog

Megkezdődött a volt koszovói elnök pere Hágában

Hashim Thacit háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.

2023.04.03 10:37MTI

Megkezdődött hétfőn Hashim Thaci korábbi koszovói elnök pere az országban elkövetett háborús bűnöket vizsgáló különleges hágai bíróság előtt.

A volt elnököt, az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű gerillacsoport egykori vezetőjét háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják. A tárgyalás kezdetén ártatlannak vallotta magát.

"Megértettem az ellenem felhozott vádakat és teljes mértékben ártatlan vagyok" - jelentette ki Thaci.

A hágai vádhatóság június 24-én emelt vádat Thaci és az UCK másik három tagja ellen. Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik ellen "közös bűnszervezetben, rendszerességgel" elkövetett gyilkosságokért felelősek.

A nemzetközi bírák és ügyészek által lefolytatott tárgyalás a vád nyitóbeszédeivel kezdődött, majd a következő három napban a vádlottak ügyvédeit, és a koszovói háborús áldozatok tanácsának képviselőit hallgatja meg a törvényszék.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején az UCK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.

Vasárnap a koszovói fővárosban, Pristinában, több ezren vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a per ellen. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai mind háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.