Kultúra
Elsőbálozókat választottak a 194. Anna-bál szépeivé
A kisvárdai Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a budapesti Krulik Dalma, a második udvarhölgy pedig a komáromi Császár Ágnes lett.
2019.07.28 08:40MTIA zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a rendezvényre. A bál szépe elmondta, jelenleg az ELTE kulturális örökség tanulmányok mesterszakán elsőéves hallgató, korábbi szakdolgozatában foglalkozott az Anna-bál művelődéstörténeti hátterével. Hozzátette: a kíváncsiság vezérelte a bálra, amellyel nagy álma teljesült.
Az első udvarhölgy a 19 éves budapesti Krulik Dalma lett, aki édesanyjával és nagynénjével érkezett az Anna-bálra. Elmondása szerint amióta "eszét tudja", követi a televízióban a rendezvényt, amit csodálatosnak tart, itt "mindenki hercegnőnek, királynőnek érezheti magát" ilyenkor Balatonfüreden. Hozzátette: a bálozással nemcsak saját, hanem nagymamája álmát is beteljesítette, aki láthatta a televízióban unokáját.
A második udvarhölgy a 16 éves komáromi Császár Ágnes lett, aki egy barátjával érkezett az Anna-bálra Balatonfüred kulturális testvértelepüléséről. Elmondta, a komáromi Jókai gimnáziumba jár, atletizál és későbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.
A 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette. A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozik a közönségnek, majd sétakocsikáznak Balatonfüreden.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott.
Az egykoron neves személyiségeket Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06